Az iskola 1.

Régi megfigyelésem, hogy egy idegen város meglátogatása során sokkal több benyomást lehet szerezni, ha van ott egy ismerős, aki ott él. Legyen az akár magyar kisváros vagy a világ túlsó felén egy nagyobb. Nem csak arra gondolok, hogy idegenvezetőként elkísérjen ide-oda… a nagyobb nevezetességeket anélkül is meg tudnám találni, és ha van egy jó útikönyv, olvasni róla. Inkább arról, hogy a hétköznapi dolgokról, apróságokról is meg lehet tudni valami érdekeset. A látogató kicsit jobban bekapcsolódik a város életébe, nem csak turistának érzi magát, a város turistaarca mellett jobban látja az igazit is. Érdekes lehet elkísérni a helyi lakost napi útja során az általa látogatott helyekre.

Ezért volt jó (számomra), hogy Betti meghívott minket, hogy nézzük meg belülről az iskoláját. Jó előre engedélyt kért, hogy magyar tanárok jönnének (ez csak félig igaz, csak M. tanár) szakmailag tanulmányozni az iskolát, és meglátogatni Betti óráját. Ez volt az egyik legérdekesebb programunk. Más mint néhány nevezetességet megtekinteni, és hát ilyen élményről nem sok thaiföldi utazó tud itthon mesélni.

Az iskola messzi külvárosban található, taxival közelítettük meg. Egy péntek reggelen együtt indultunk el Bettivel, aki más napokon motorral szokott menni.

Az iskoláról általában annyit lehet mondani, hogy tandíjas magániskola, és teljes skálát felölelő intézmény, azaz óvoda, általános iskola és középiskola is egyben. Háromtól tizennyolc éves korig. A thaiföldi iskolarendszer hasonlít a miénkre, ami az életkorokat és az iskolatípusokat illeti. A tankötelezettség nem olyan kiterjedt, mint nálunk, a családok már 9 éves korában kivehetik a gyereket az iskolából, ha szükség van otthon a segítő kézre... (azaz, kevésbé szépen mondva, ha dolgoztatni akarják). De azért a középiskola végigjárása a cél az átlagos családokban.

Betti angolt tanít az óvodásoknak. Ebben az iskolában már az óvodásoknak a beszélt angol nyelv mellett írást-olvasást is tanítanak. Először csak a latin ábécét, mert azt könnyebb megtanulni, mint a cirkalmas thai betűket. Az óvodai foglalkozások nagyobb része angol nyelven folyik.

Megérkeztünk az iskola kapujához. Jöttek-mentek az emberek, köszöngetés. Betti jelezte az egyenruhás őrnek, hogy látogatók vagyunk, kaptunk látogatói kitűzőt.

Néhány perc múlva az iskolaudvaron álltunk, ott volt felsorakozva az összes tanuló (kivéve az óvodások), a szokásos reggeli ceremóniára gyülekezve. Hogy is néz ki ez a napindítás? Eljátsszák az iskolai indulót, majd a thai himnuszt, a himnusz hangjaira felvonják a nemzeti lobogót. Ezután következik az eskütétel, amelyben a diákok kórusban elmondják, hogy jók lesznek és jól fognak tanulni.

A képeken jól látszik, hogy a gyerekek egyforma ruhában vannak. Más az alsósoknak és a nagyobbaknak, illetve a lányoknak és a fiúknak. (Az óvodásoknak megint más, de azt majd később.) Thaiföldön az iskolásoknak előírt egyenruhában kell járniuk. Annak idején nekünk is volt iskolaköpeny, de ez még annál is egységesebb. Az egységes ruházat a tanárok számára is szigorú előírás. Emögött valami olyasmit kell keresni, amit ázsiai jellegű közösségi gondolkodásnak neveznék, amely ellentétben van az európai, az egyént előtérbe helyező szemlélettel. Ennek több megnyilvánulását is megfigyelhettük...

Ezen a reggelen volt egy kis „extra” is, mintha csak a mi kedvünkért rendezték volna. A diákok leültek a földre, majd igen szép thai viseletbe öltözött lányok léptek elő közülük. Ők voltak egy iskolai tánccsoport.

Egy igazi thai táncot láthattunk. Az ujjaik vékony hegyes díszekkel meghosszabbítva, a hajuk kontyban, virágfüzérrel átkötve. Lassú tánc, szép, kecses, kimért mozdulatokkal. Még az is eszünkbe jutott, hogy ritkaság ez, hogy ilyesmit úgy láthat az ember világosban, hogy jól lehessen fényképezni.

A tánc végén taps, majd sorra szólították a tánccsoport tagjait, gratuláltak nekik és kaptak oklevelet (kivéve a néhány utolsó, mert nekik nem jutott.)

Folytatás a 2. részben.

Orchideák

Az orchideák Thaiföld trópusi éghajlata alatt otthon vannak. Kétszer is voltunk orchidea-farmon. Ezek a növények nem a földbe vannak ültetve: a felettünk lévő rácsra voltak drótokkal felfüggesztve. Egy egész kicsi cserepük van, a gyökérzet nagy része szabadon lóg a levegőben. Persze nem üvegház van a képen, felettünk csak egy vékony műanyagháló van kifeszítve, gondolom a túl erős napsütés és a heves esők elleni védelemül.

Maguk a virágok pedig... nem is próbálom szavakkal leírni, a képek magukért beszélnek.

A titkos kert

Még az első teljes napunkon volt Chiang Maiban. M.-mel kettesben mászkáltunk a számunkra még teljesen ismeretlen városban. Szomorkás idő, csendes eső egész nap. A belváros egy félreeső szegletében jártunk, csendes mellékutcában. "Terrakotta műhely" - valami ilyesmi volt a táblán, amit megláttunk. A kapu szélesre tárva, beljebb sétátunk. Odabent valóban agyagszobrokon dolgoztak az emberek. A földön újságpapírokon kiégetett szobrok és dombormű-részletek össze-vissza. Hamarosan odajött egy hölgy, és javasolta, hogy menjünk át az utca túloldalán lévő kertbe.

Nos, az a kert... Nem várt, különös látvány. Sűrű növényzet, és az egész hely tele agyagszobrokkal, minden talpalatnyi helyet kihasználva, de azért aránylag szépen elrendezgetve. Voltak ott Buddhák, hindu szobrok és kínai stílusúak, köztük sok egyforma is. Mi ez, kiállítás? Vagy inkább raktáráruház? Némelyik egész patinás, elszíneződött volt már.

Csöpögő eső, zöld levelek, enyhe félhomály a lombos fák alatt, és szobrok, amerre csak nézünk...

Szerzetesek

Wat Suan Dok: ég felé nyúló karcsú tornyocskák, egy magas arany, és több kisebb hófehér...

Itt arról beszéltünk, hogy egy ragyogó kék ég és napsütés esetén még hatásosabb lenne az összkép...


Egyébként látszik, hogy nem olyan régen újították fel...



A következő képen a királysírok láthatók. Az egykori Lanna királyság királyaié, amelynek fővárosa Chiang Mai volt.


Ebben az országban, ahol az emberek többé-kevésbé európai stílusú ruhákban járnak, már csak megjelenésük miatt is érdekes fotótémát jelentettek számunkra a buddhista szerzetesek, akik narancsszínű lepelben járnak.

A szerzetes nem ritka látvány, különösen Chiang Maiban, és különösen a templomok környékén. A fiatal tanulóktól az idős mesterekig... De mégis a fiatal a gyakoribb. Thaiföldön minden fiú beáll egy rövid időre szerzetesnek kb. 20 éves korában, néhány hétre vagy hónapra. Ez afféle vallási elvárás. Sokan vannak olyanok is, akik a tanulmányaikat szerzetesként végzik el, aztán nem maradnak vallási pályán. A szerzetesek látják el a pap szerepét is, azaz ők segítenek az egyszerű hívők vallási életében is.

Az egyszerű ruházat is sugallja, hogy a szerzeteseknek igen egyszerű körülmények közt kell élniük. Csak néhány apró tárgy van a tulajdonukban. A fejüket kéthetente kopaszra borotválják (beleértve a szemöldöküket is). Szigorú cölibátus van, nőkkel nem érintkezhetnek, ezt úgy kell érteni, hogy a nők fizikai érintése is tilos. A szerzeteseket nagy tisztelet övezi. Ezt jelzi például az a szabály, hogy szerzetes közelében tartózkodva más emberek feje nem lehet magasabban, mint a szerzetesé. Tehát ha a földön ül, akkor elvileg a földön csúszva-mászva kell közlekedni.

A szerzetesek adományokból élnek, amelyet meghatározott rend szerint visznek nekik a hívők. Azt hiszem, nem kell félniük a nélkülözéstől, mert a thai emberek igen lelkiismeretsen adakoznak egyházuk számára. Az egyszerűség kedvéért a megfelelő üzletekben lehet kapni előre elkészített adomány-csomagokat, amelyekben gondosan válogatva vannak a praktikus adományok: rizs, tea, tisztálkodó- és takarítószerek stb. Az apró csomagtól a jókora vödörig.

Nos, nekünk, egyszerű farang turistáknak az élénk narancsszínű öltözék mellett "a szerzetes is ember" mondanivalójú képek jelentettek hálás fotótémát. A Wat Suan Doknál járva fiatal szerzetesek csoportjára lettünk figyelmesek, akik a templom melletti terület füvének lenyírásával foglalkoztak. Egyikük fűnyírógéppel, a többiek seprűvel próbálták a levágott szálakat összegyűjteni. Később egy másik fűnyíró is előkerült, de azzal csak baj volt, folyton leállt. Amíg ők a géppel bíbelődtek, a többiek a seprűvel addig jól elvoltak, kicsit beszélgettek, nevetgéltek...

Tipikus templomlépcső: levetett cipők, kutyák (mindig vannak a templomok körül), esetleg egy valahová siető szerzetes...

Még néhány szerzeteses kép...

Ők még egész fiatalok


E kép története: egy külvárosi templomnál jártunk, ahol Chiang Mai nemzetközi meditációs központja is működik. A templom körül folyamatosan szanszkrit szent szöveget fejhangon kántáló férfiak hangja hallatszott. Elindultunk a hang irányába. Egy egyszerű templomépületből jött hang. Odalopództunk az ablakhoz... odabent a padlón szerzetesek ültek, végig az egész helyiségben. Amikor a fenti kép készült, már néma csendben, mozdulatlanul ültek... Remélem nem zavartuk meg őket elmélyülésükben.

Taxik

Elég sokszor utaztunk taxival. Különösen Chiang Maiban, ahol nem túl erős a tömegközlekedés. Taxit viszont igen sokat látni, rendszeresen ránk is dudáltak, látván hogy külföldi turisták ballagnak az út szélén. Mi pedig naponta vagy százszor intettünk, hogy köszönjük, nem. Egyébként igazán nem drága mulatság, volt amikor egész napos kirándulgatásra béreltünk ki egy taxit, ez talán 800 baht (4800 Ft) körül alakult. Ilyenkor persze jó előre meg kellett alkudni az árban. A taxissal való megegyezésre egyébként ladyboyt, a recepcióst kértük fel.

Egy tipikus Chiang Mai-i taxi így néz ki:

Egy általában japán gyártmányú pick-up kisteherautót alakítanak át úgy, hogy lefedik a hátulját, és belül két oldalra padokat szerelnek hosszában. Végül lefestik pirosra (más városokban más szín is előfordul.)

Hátulról ilyen, ajtaja nincs. Hát igen, nem biztos hogy nálunk az EU-szabványoknak megfelelne...

Többnyire iránytaxi jelleggel közlekedik, azaz újabb utasokat is felvesz, ha azok megfelelő irányba mennek. Így többnyire személyenként állapítják meg az árakat, városon belül nem túl nagy távolságra tipikusan 20 B/fő (120 Ft), de 40-ért már a központtól 15 km-re lévő Doi Suthepre is felvisznek.


Így ha sokan mennek egy irányba, akkor akár 20-an is bezsúfolódnak, és így utaznak a hátsó lépcsőn. Sok jó thai kis helyen is elfér.

A másik tipikus helyi személyszállító eszköz a tuk-tuk (ez valószínűleg hangutánzó szó), azaz háromkerekű motoros tricikli. Elöl csak a vezető fér el, hátul két utas kényelmesen. Ilyennel nem mentünk, általában nem olcsóbb mint a taxi, meg nem is gyorsabb.


Mentünk viszont motoros riksával, amelynek elöl van két kereke, és hátul egy, 12 km-es utat Sukhothaiban, érdekes élmény, volt rajta huzat rendesen. Esőben különösen izgalmas lehet, bár láttunk rajta leereszthető esővédő műanyag ponyvát, de azon meg szerintem nem nagyon lát át a vezető.

Láttunk hagyományos biciklis riksát is, ezt csak Chiang Maiban, és ott sem nagy számban. Ezt nem szívesen próbáltuk volna ki, az olyan kellemetlen lett volna, ha szegény ember ott liheg két nehéz faranggal terhelt járművét hajtva, és mindezt egy pár bahtért... (Ja, azt hiszem ez a szó még nem szerepelt itt: farang = fehér ember thai gúnyneve.)

A fővárosban már jobbára igazi taxik vannak, szép, kényelmes és légkondicionált személyautók (szintén japán gyártmányok), a taxitársaság színeire festve, tetejükön a TAXI METER felirat hirdeti, hogy ezek már taxiórával vannak ellátva. Szerencsére el voltunk látva a jó tanáccsal: mindig ragaszkodjunk a taxióra használatához, és akkor nem járunk rosszul. Az itteni sofőrök is szeretnek ugyanis alkudozni, az úticél közlése után mondanak egy árat, amiről biztosra lehet venni, hogy több, mint amennyi a taxiórával kijönne. A Khao San Road környékén talákoztunk jópár igazi hiénával is, akik nem is vállalták a fuvart, amikor mondtuk, hogy mi taxiórával szeretnénk.

Templomok

A buddhista templomok... Talán a legfőbb látványosságok Chiang Maiban, és nem is keveset lehet látni belőlük. Gazdagon díszített épületek, sok finom díszítéssel, aranyozással, élénk, de azért harmonizáló színekkel.

Ez itt mindjárt a Wat Chiang Man, a város legrégibb temploma.

A templom valójában egy épületegyüttes egy szépen gondozott kertben. Ez itt a főépület (viharn).

A templom elmaradhatatlan része a sztúpa (Thaiföldön chedi), ez a magasba törő harang alakú épület, amely általában tömör. Rendeltetése, hogy Buddha vagy egy nevezetes egykor élt szerzetes testének piciny darabját tartalmazza. Ez itt épp elefántos díszítésű.

Melléképület... Vannak melléktemplomok is, és vannak a szerzetesek lakhelyéül vagy meditációjára szolgáló épületek is.

Még mindig a Wat Chiang Manban járunk... Belülről. Ott ahol a mi templomunkban az oltár áll, Buddha-szobrot találunk. Általában nem is egyet.

A buddhista templomok bensőséges hangulatú helyek. Cipő nélkül szabad belépni, belül általában szőnyeg van. A thaiok (fiatalok, öregek) szorgalmasan gyakorolják vallásukat. Letérdelnek vagy leülnek a szőnyegre, földig hajolnak a Buddha felé, füstölőt gyújtanak, esetleg néhány percig meditálnak. Istentiszteletek alkalmával a szerzetesek vezényletével szanszkrit nyelvű szent szövegeket mondanak, azaz énekelnek, vagyis inkább kántálnak. És ilyenkor mi is ott ültünk a szőnyegen, fényképezgettünk, kicsit átadtuk magunkat hangulatnak...

A másik templomépület belső tere

Az egyik sarokban, a bejárattól jobbra egy kis szerzetes-élettér (pszt! alszik!).
Narancsszínű lepellel letakarva a tévé (azért ilyet nem sok templomban láttunk). Betti szerint azon nézték éjszakánként a foci-vb közevtítéseket. (Thaiföldön igen népszerű a futball, és ez alól a szerzetesek sem kivételek.)

A másik sarokban egy hindu istenség képe és egy hűtőszekrény...

Ez itt már a város másik temploma, a Wat Chedi Luang, azon belül a Bhuridatto Viharn.

A templomok bejáratát jobbról-balról mindig két naga (sárkány) őrzi, törzsük (farkuk?) végigfut a lépcső korlátján.

Nagabőr

A Wat Chedi Luang nevezetessége maga az óriási chedi, amely piramisként magasodik a város középpontjában. Kb. 60 méter magas, de volt több is, mígnem a XVI. században ledőlt a teteje egy földrengés alkalmával.





És a harangok, vagy inkább kolompok. Ezeket bárki megkongathatja. A harangok és a kisebb csengettyűk hangja hozzá tartozik egy buddhista templom hangulatához.

Ugyanott, este

Belülről... Az ott az üvegkalitkában nem egy igazi szerzetes bácsi...

...hanem csak a viaszmásolata. Félelmetesen élethű.