Sukhothai - Az elveszett város 2.

Ezután lassan a romváros bekerített központjától távolabb eső látnivalók felé vettük az irányt. Itt kezdett egyre jobban jönni, hogy kerékpáron ülünk.

A Wat Sorosak elefántos chedije az egyik kedvencem volt.

Biciklik megörökítve!

A Wat Phra Phai Luang a város földsánc-falmaradványain kívül található, észak felé. Néptelen helyen, jókora területen bóklászhattunk a meglehetősen lepusztult állapotú fal-, oszlop- és chedi- maradványok közt.

Hát igen, ez már alig különbözik egy rakás téglától

Ez a khmer stílusú sztúpa viszont szépen megmaradt, bár egy kissé megdőlt. A kép tiszteletére kivételesen még a nap is kisütött.

Kicsit közelebbről: díszítések

A fenti kép jól illusztrálja, hogy igencsak külterületi környéken jártunk. Egyszerre csak megjelent az évszázados romok közt egy bivaly (vagy mi is ez)-csorda. Igen békésen legelésztek, de azért jobbnak láttuk meghátrálni előlük... úgyis várt még ránk újabb felfedeznivaló.

A Wat Si Chum a "mindenképpen" látnivalók közé tartozott. Kicsit nehezen találtuk meg a tekervényes utak közt. Aztán valami ilyesmi látvány bukkant elénk a fák közül...


A szögletes építmény (neve mondop) szorosan körülöleli a hatalmas Buddha-szobrot, az elején egy ék alakú rést hagytak rajta, ahol a fenn látható módon kikukucskál.


15 méter magas a szobor és a mondop. A méreteket jól érzékelteti ez a kép a kezéről. (A fenti kép szerintem lehetne egy régi pesti bérház belső udvara - lichthof -, ha nem lenne ott az a Buddha :-) ) Állítólag a falak közt a szűk folyosók kanyarognak felfelé, akár a piramisokban. Különös egy építmény, az biztos, máshol nem láttunk ilyet.

Elhagyva a Wat Si Chum-ot, vészjósló sötétkék felhőt láttunk meg nyugat felé. És már a távoli mennydörgést is hallottuk. Azt találtuk ki, hogy gyorsan visszatekerünk a romváros központjába, ahol vannak fedett helyek eső esetére, és ahonnan utána még folytathatjuk a nézelődést. Ez olyan 2 km volt, tekertünk derekasan, mert közben vészesen közeledett zivatar. M. is jól bírta a tempót, pedig bevallotta, hogy gyerekkora óta nem biciklizett. A központban, az emlékmű közelében találtunk egy jókora fedett pavilont, és alighogy leszálltunk a biciklikről, zuhogni kezdett az eső. A legnagyobb zuhé a három hetünk alatt.

Eső után már új dolgot nem néztünk meg, még egy kicsit kószáltunk a csöpörgő esőben, és eső utáni alkonyatos hangulatokat fényképeztünk.

Egy tócsa minden

Wat Mahathat, kicsit eltúlzott színekkel