Doi Inthanon - Thaiföld tetején

Képzeljetek el egy 11 személyes kisbuszt. Toyota, kényelmes, légkondicionált, jobboldali kormányos. A járművet egy mong nemzetiségű ember vezeti - a mongok népe Thaiföld északi hegyei közt élő kis törzs. Mellette egy karen ül - a karenek is thaiföldi hegyi törzs. És a két kis népcsoport képviselője egy egész napon át egy távoli, nem sokkal nagyobb nép nyelvét hallgatja - azaz három magyar utas csevegését a mögöttük lévő ülésről. Még hátrébbról talán kínai és maláj mondatok szűrődnek előre (bár ők ott hátul csendesebbek). Egymással angolul beszélünk. A karen fickó túravezető, a társa a sofőr. Ők ketten egymás közt pedig valószínűleg thai nyelven beszélnek.

Hát valahogy így mentünk a Doi Inthanon kirándulásunkra. Erre az útra egy utazási irodában fizettünk be Chiang Maiban. A három hét alatt nagyon sok helyre így jutottunk el: a szállásunk környékén a kis irodában megnézegetjük, hogy mit kínálnak az általunk vágyott helyre, kiválasztunk egy utat, befizetünk, a megbeszélt időben jön a szállásunkra a tipikus mikrobusz, egy sofőrrel és egy idegenvezetővel, elvisznek, elmondják, megmutatják. Általában jól megszervezett utak ezek, feszes programmal, néha nem is gondolná az ember, mennyi mindent meg lehet nézni egy fél nap alatt. A fél napos utakon kapunk hűtött italt, az egész napos utakhoz pedig ebéd is jár, de nem csak olyan tessék-lássék turistakaja, hanem finom és bőséges ebéd, legtöbbször gyümölccsel és kávéval-teával. És mindezt olcsón (a mi árainkhoz képest), általában 600-1000 B (3600 - 6000 Ft) fejenként.

A Doi Inthanon egy hegyvidéki nemzeti park Chiang Maitól nyugatra. Maga a Doi Inthanon csúcs Thaiföld legmagasabb pontja, még ide is eljutottunk.

Láttuk először is a Wachiratarn-vízesést. Hatalmas vízesés, zajosan lezúduló vízzel, az egész környék tele van hűvös vízpermettel. Persze Bettivel azonnal kimentünk a vízesés aljához legközelebb eső teraszra - az esőkabát szerencsére rajtunk, csak a kapucni tűnt első pillantásra feleslegesnek, aztán meg már mindegy volt.






Aztán elkalauzoltak minket egy kis karen hegyi faluba. Néhány nádból és fából készült ház az egész (alább látható, hogy a házak lábakon állnak, napközben a melegben a lakók behúzódnak a ház alá). Szegény helynek néz ki, vagy legalábbis roppant szerények a körülmények. A karen vezetőnk pedig mesél ezt-azt, például hogy a kareneknél a lányok választanak párt maguknak a fiúk közül (arra már nem emlékszem, hogy mivel magyarázta, hogy ő maga még nem kelt el).

A falu mellett láthattunk teraszos művelésű rizsföldet. Szép volt! Ilyet eddig csak az iskolai földrajzkönyvben láttam.






Láttuk a "királyi projektet", amely afféle mintagazdaság. Mi is az a királyi projekt? Több ilyen van Thaiföldön. Az egyik legfontosabb az ország északi részén az volt, hogy szigorúan üldözött és kiirtott ópium-ültetvények helyett más megélhetést adjanak az emberek kezébe. Ennek érdekében terjesztették el más növényeket. Ahol mi jártunk - már jóval 1000 méteres magasság felett - a hűvösebb éghajlatnak köszönhetően mérsékelt égövi növények is megteremnek, például az eper. Más európai vagy éppen alpesi növényeket is láthattunk.



Ez a kép itt egy másik vízesésnél készült, néhány útitárssal...


Aztán a kisbuszunk egyre csak ment felfelé. Felettünk állandóan összefüggő felhőzet volt ezekben a napokban, így egy a megfelelő magasság elérése után már a felhőben jártunk. Hideg volt, 8-10 fok, így legalább nem hiába volt nálam a polár pulóver. A Doi Inthanon csúcsától nem messze két új templomot emeltek nemrégiben: a Király és a Királynő Templomát. Az alábbi lépcső a Király Templomához vezet, a ködben még épp ki lehet venni a chedi körvonalait. A folyamatos ködszitálástól folyt le a víz a lépcsőkön. Nem tudom érdemes volt-e nagy erőfeszítéssel templomokat építeni ide, hiszen állítólag az év nagy részében itt ilyen csúnya idő van. Még M. meglátása is érdekes volt, miszerint a magyarok tévétornyot építenek a legmagasabb hegyükre, míg a thaiok templomot.


Végül láttuk magát a Doi Inthanon csúcsot, az ország legmagasabb pontját. A magasságáról ellentmondóak az adatok, az ott kiállított tábla szerint 2565 méter, de ahány térképet, lexikont, útikönyvet nézek, mind más adatot mond, 2550...2600 m közt.

A Magas-Tátra csúcsaival összevethető magasság dacára semmiféle csúcsélmény nem volt, a parkolóban kiszállva a kocsiból egy dimbes-dombos erdőt láttunk a ködben, és az egyik halom tetején ott a tábla (lásd alább). A szerzetes azért jópofa volt a mobiltelefonjával, amellyel mozgófelvételt csinált. Kölcsönösen megörökítettük egymást, bizonyára neki is egzotikus volt a hegytetőn nézelődő néhány farang. :-)