Doi Suthep - Varázshegy

A Doi Suthep a Chiang Mai városa fölé magasodó hegy. 1080 m magas, itt, a városközponttól kb. 16 km-re található a Wat Phrathat, a thaiföldi buddhizmus egyik legszentebb helye. Olyan zarándokhely-féle. Régen tényleg szép nagy túra lehett oda autó nélkül feljutni, most viszont széles autóút vezet fel. (Valamelyik ünnepen most is vállalkozó kedvű zarándokok tömege megy fel oda gyalog.) Mi bérelt taxival voltunk.

A Doi Suthepen található (kicsit messzebb) a Phu Phing palota, a király Chiang Mai-i rezidenciája, amelynek kertje (mit kertje, parkja) bizonyos napokon nyitva van a nyilvánosság előtt. Ide is elmentünk, végigsétáltuk, szép, változatos stílusú parkrészletek követik egymást, a színes virtágokkal gondosan beültetett kertektől a sűrű dzsungeles részig.



Na jó, ebből nem is mutatok többet, csak ezt a két képet, hogy jusson hely a Wat Phrathat-nak! :-)

A legenda szerint egy álom útmutatása alapján egy fehér elefántra helyezték a templom alapításához szükséges szent Buddha-ereklyét, hogy legyen ott a templom, ahová az elefánt megy. Az elefánt csak ment-ment fel a hegyre, majd a fárdtságtól elpusztult, és azon a helyen építették fel a templomot.

Az úttól a templomhoz kb. 300 lépcső vezet fel nyílegyenesen két hétfejű naga közt.

A bejárat

Odafent és az egész környéken sok-sok ember, hosszú hétvége volt, vallási ünnep előtt. Csak egész kevés külföldi turistát láttunk, a legtöbben thaiföldiek voltak. Sokan vásároltak lótuszvirágot és füstölőket, mások hűsöltek a fák alatt, vagy éppen a teraszon nézelődtek, ahonnan az egész várost látni lehet. A bejáratnál komoly mennyiségű levett cipő és papucs.

A harangokat itt is megszólaltatták

Az elefántos sztori

A templom ajtaján belépve (már szandál nélkül), más helyektől eltérően, egy rövid folyosó után egy belső udvaron találtuk magunkat, ennek az udvarnak a közepén áll az arany chedi, amely a Buddha-csontot őrzi. A belső udvar még sokkal pompázatosabb, mint a templom kívülről, arany és vörös színű felüleltek dominálnak.

Odabenn is sok ember, körbe-körbe haladtak a chedi körül, kezükben virágokkal, fényképezkedtek (akinél nem volt saját gép, az csináltatott a profi fotósokkal, akik a legjobb szögből lekapták a családot, háttérben az arany chedivel), és sorbaálltak szerencsét hozó kis fehér madzagért, amit egy szerzetes köt a csuklójukra. Mások a szerencsepálcákat rázták. (A vázaszerű tartóban lévő pálcákat addig rázod, amíg az egyik ki nem esik. A rajta lévő szám alapján elveszel egy cédulát, amin egy egymondatos jóslat vagy jótanács van, az fog rád vonatkozni...)

Ez egy szokás: kis csengőket akasztgatnak ide az emberek, a táblácskára írt üzenettel...

...és ez van végig, az eresz alatt

Lenyűgöző volt a hely, maga a díszes építmény, de igazán élővé, érdekessé az emberek tették: azt csinálták, amit a vallási hagyományaik diktáltak, és egyébként is olyan ünnepélyes hangulat lengte be a helyet. Olyan valódi dolog.

Itt volt az az érzésem, ami csak a legjobb utazások során ér el néha: amikor alig hiszem el, hogy itt lehetek, ilyen fantasztikus helyen...

Egy idő múlva azt vettem észre, hogy M.-mel egymás mellett állunk egy sarokban, és a mindketten fényképezőgép zoomját kihasználva a templom részleteire vadászunk. Sok képet csináltam (ez itt nem az összes), de lehet hogy mégsem eleget.

Szóval aki Chiang Mai-ban jár, annak érdemes megtennie Doi Suthep kirándulást!