Első esténk Bangkokban
Ez is eljött: megérkeztünk a fővárosba.Vártuk már, hogy milyen lesz az egzotikus világváros, a modern és nagyvilági Thaiföld.
Itt és itt már a helyszínen írtam bangkoki benyomásokról.
Talán kezdjük az érkezéssel. Buszunkkal hosszasan jöttünk befelé a várost átszelő autópálya alsó és felső szintjein, míg meg nem érkeztünk az északi autóbuszpályaudvarra. Bettitől jóelőre magkaptuk az oktatást: a buszpályaudvaron taxisok és mindenféle ilyen-olyan alakok megpróbálnak lecsapni ránk, ajánlgatnak ezt-azt, de mi ne menjünk velük, hanem menjünk a hivatalos taxiállomásra, és ott szálljunk be egy kocsiba. Ja, és mindenképpen kapcsoltassuk be a taxiórát.
Így is lett. Jobbról-balról ötlépésenként próbáltak megszólítgatni bennünket, de mi csak mentünk, csőlátással előre nézve, csak az útbaigazító táblákat figyelve. Hamar meg is lett a taxiállomás, itt se törődtünk a leszólítgatókkal, hanem kinyitottuk az első kocsi ajtaját. "Khao San Road" - mondtam a taxisnak, de az zavartan mosolygott ránk, és néha hátrafelé mutogatott. Próbáltam ezt-azt mondani, de az csak vigyorgott, közbe-közbe csóválta a fejét. Ez biztos foglalt, gondoltam, aztán körbenézve lassan rájöttünk a helyzetre: a taxiállomáson voltak egyenruhás útbaigazító emberkék, akik udvariasan megkérdezik az utast, hogy hová parancsolja, majd ezt ők közlik a sofőrrel - talán a nyelvi akadályok leküzdése érdekében -, segítenek bepakolni a csomagokat, meg ilyenek. Minket is próbáltak megszólítani, de mi rájuk se néztünk.
Így aztán elrendeződtek a dolgok, és hamarosan úton voltunk a Khao San Road felé. Ez a Khao San egy fogalom a Bangkokba látogató fiatal, hátizsákos turisták körében. Néhány utcából álló városnegyed, mindenekelőtt sok-sok olcsó szállással (amelyek már talán nem is olyan nagyon olcsók, érdemesebb a névadó utca helyett a környék kevésbé frekventált utcváiban keresgélni). A szállások mellett minden olyan, ami a külföldi turisták szolgálatában áll: éttermek, bárok, ajándékboltok, lemezboltok, ki tudja milyen boltok, na és persze internet cafék. Nyüzsgő élet van itt (elsősorban fehérekkel van minden tele), villognak a fényreklámok, szól a zene mindenhonnan, mindenféle fura fazon bukkan fel. Vigalmi negyed. (Fénykép kicsit lejjebb.)
Egyszer ebben a blogban megkérdeztem, hogy hol van ez a rengeteg külföldi fiatal nap közben, mivel a város más tájain alig látni belőlük. Nos, úgy tűnik, többségük csak kismértékben érdeklődik a város iránt, inkább csak egy olcsó bulizóhely nekik. Csináltak itt egy kis nyugati világot maguknak, aztán elvannak benne.
Esténként, visszatérve a szállásunkra szívesen végigsétáltunk a Khao San nyüzsijében, de könnyen elfogadtam M. javaslatát, hogy éttermet már ne itt keressünk magunknak.
Hamar találtunk szállást magunknak - bár az is igaz, nem akartunk a hátizsákokkal sokat caplatni -, egy elég vacak szobát egy guesthouse-ban. A recepciós lány unottan sorolta a feltételeket, meddig kell elhagyni a szobát, hogy naponta kell fizetni, de egyébként lazán a kezünkbe nyomta a kulcsot, hogy keressük meg a szobát, nézzük meg hogy jó lesz-e. Nem volt jó, de beértük vele. Fülledt, büdös, levegőtlen, ablaktalan, kétes tisztaságú. Pedig még válogattunk is, előtte egy ablakos szobát is megnéztünk, azzal az volt a baj, hogy az ablak előtt egy kis terasz volt, ahonnan úgy ítéltük meg, hogy csak az nem mászik be, aki nem akar.
A szoba elfoglalása után, immár alkonyatkor nekiindultunk a városnak. Alig bírtam már magammal, hogy láthassam Bangkok izgalmas világát. Jó kis este volt az első, olyan örömmel felfedezős. Szép alkonyati és esti képeket csináltunk, közben tervezgettük, hogy mit fogunk megnézni az elkövetkezendő napokban.
A Chao Phraya folyó partján
A VIII. Ráma híd. Nagyon klasszul néz ki, a kábeleket tartó torony azzal a lángfélével a tetején 160 m magas.
A királyi palota és a smaragd Buddha temploma esti fényben a Királyi Mező felől.
Wat Pho
Khao San Road
