Thai kép

A sokszínű Bangkok

2007-02-22T23:46:00.000+01:00

Autóáradat a hídon és a modern városközpont a háttérben

Városi busz - olyan, amilyennek kinéz, a fenti hídra (a közepéig emelkedik) csak nagy köhögve-pöfögve tudtak felkapaszkodni. Viszont mindegyiken fel van tüntetve az ISO 9001:2000 nemzetközileg elismert szabvány jelzése.

Az egyik téren késő délután aerobicozókat láttunk. A mi Norbink thai megfelelője. Szemközt velük a király képe.

Kelet Velencéje (esetleg Ázsia Amszterdamja) - a várost jónéhány csatorna szeli át, ilymódon megbújva a főutak alatt. Speciálisan lapos hajók közlekedtek rajta.

Egy szakadtabb városrész, egy csatorna zavaros vize fölé cölöpökre épült házakkal. Ilyen helyen is jártunk.

Közeg

Fényképezkedés a templomnál - úgy tűnik, a diplomázás örömére

McThai - hagyományos pálcikás húsokat árusító konkurencia a McDonalds előtt

Még néhány bangkoki látványosság

2007-02-20T23:18:00.000+01:00

A Wat Arun, azaz a Hajnalpír Temploma a Chao Phraya folyó túlpartján van. Azaz a nyugati parton, míg a belváros és szinte minden más fontos dolog a keleti parton van. Így aztán először a folyó innenső partjáról fényképeztük le...

...de nézzük meg kicsit közelebbről...

...és most nagyon közelről...

...a falfelület színes kerámiadíszekkel teli, itt konkrétan festett kistányérok vannak odacementezve.

A Hajnalpír Templomában vannak ilyen szobrok...

...és ilyen szobrok is.

Most ugorjunk máshova.

Ez itt a Demokrácia Emlékmű, amely egy kelet-nyugati főütőérszerű út mentén, egy tágas tér közepén emelkedik. Apropó, demokrácia... Amikor ezt írom, február van, és szeptember óta, tehát öt hónapja egy katonai államcsínnyel hatalomra jutott tábornok a kormányfő Thaiföldön. Állítólag lesznek szabad választások is, de nem sietnek vele... Mindezt az alkotmányos monarchia uralkodójának jóváhagyásával, sőt úgy tűnik, a nép is jól elvan ebben a helyzetben. Na mindegy, emlékmű, az azért van.

Voltunk az Aranyhegyen (Golden Mount) is, amely egy mesterségesen emelt halom, a tetején templommal (Wat Saket), arany chedivel, és kilátással a városra. Emlékszem, záróra előtt negyed órával sikerült odaérnünk, szedtük a lábunkat felfelé a lépcsőkön... Aztán a teraszon már úgy néztünk szét, hogy közben az egyébként igen kedves alkalmazottak a záróra közeledtére szelíden figyelmeztetve próbálták elhajtani a nézelődőket.

Az arany chedi csengettyűkkel a magaslaton

Ez pedig a párába burkolózó város látképe (ennél megkapóbbat nem sikerült fényképezni). Itt a városközpont felé nézünk, avatott Bangokok-szakértők több nevezetességet felfedezhetnek a képen, a horizont bal szélén például a fent említett Wat Arun tornya.

Álltatok már szemközt öt tonna színarannyal?

Ez itt egy tömör arany Buddha-szobor! Egy szerény külvárosi templomban található (Wat Trimitr), tulajdonképpen kicsit méltatlan is az egyszerű egyemeletes épület, amelynek emeletén áll. Az aranyszobor sokáig gipszréteggel volt burkolva, amelyet azért kapott, hogy a burmai hódítók elől elrejtsék. Utóbb már a szobor gazdái sem tudták, hogy a gipsz alatt színarany van, és csak akkor derült ki, amikor megpróbálták máshová szállítani.

Sokat láttunk Bangkokban, de mégsem eleget. Több dologra a kicsit ügyetlenre sikerült időbeosztásunk miatt nem került sor, terveztük például a Nemzeti Múzeumot és a Nemzeti Galériát (de aztán rájöttünk, hogy aznap épp zárva), a Királyi Bárkamúzeumhoz elcaplattunk, de zárva volt, mert "nem voltak otthon" a bárkák. A modern városközpontra sem maradt idő, amely a régi belvárostól meglepően messze fekszik, pedig érdekelt volna, hogy hogyan suhan a magasvasút a felhőkarcolók és a plázák között...

Wat Suthat és a Buddhaboltok

2007-02-04T19:06:00.000+01:00

Ha Bangkokban laksz, és kell otthonra egy másfél-két méter magas Buddha-szobor, nem kell mást tenned, csak elballagni a Bamrung Muang Road-ra! Van ott sok ilyen jellegű szaküzlet, a szobrok szépen becsomagolva, nagy választékban várják vevőket.

Ez pedig közel esik a Wat Suthat-hoz, amely nem annyira nevezetes, de szép templom...

A templomudvar kialakítása a gondosan elhelyezett szobrokkal és dísznövényekkel nagyon tetszett

Kilóg a sorból

Wat Pho (meg pár szó a masszázsról)

2007-02-03T18:55:00.000+01:00

A Wat Pho egy jókora templomkomplexum Bangkok központjában.

Ha Wat Pho, akkor thai masszázs - erre többen is felhívták a figyelmünket, egyszer egy taxis, egyszer meg egy eldugott kisvendéglőben a vendéglős tizenéves fia (valószínűleg az lehetett), aki annyira örült, hogy külföldi vendégek vetődtek a nem túl frekventált helyre, hogy végig szóval tartott bennünket, amíg vártunk a kajánkra. A thai masszázs nagy központjai érdekes módon a templomok, ott vannak masszázsiskolák is. A thai masszázst még Chiang Maiban kipróbáltam, Betti törzshelyén (szintén az egyik templomban). Jó volt, hamar elrepült az az egy óra, tetőtől talpig (pontosabban talpamtól a fejemig) eldolgozgatott a vékony középkorú hölgy, és nagyon finoman nyúlt hozzám, talán még akkor is, amikor nagyobb erőt fejtett ki. (Azt mondják, északon finomabb stílusban csinálják, mint a fővárosban.) Munka közben a masszőr csajok igen jó hangulatban beszélgettek, nevetgéltek, persze, volt is remek téma, hogy Bettit (akit jól ismertek) egyszerre két pasival is látták. :-)

Bár gondoltam rá, hogy később megint kellene masszázsra menni, de ez elmaradt... M. nem vett részt benne, nagyon idegenkedett tőle (ő inkább "mindent a szemnek" utazó), így Bangkokban a sok programunk közepette ezt nehéz lett volna megszervezni. Később Phuketen, a tengerparton sok masszázshelyet láttunk, lelekesen hívogattak is minket, de valahogy mind tök üres volt, azaz sehol nem volt egy vendég se, aminek biztos van valami oka, másrészt volt egy olyan kényszerképzetem, hogy mi lesz, ha egy ladyboy kezeibe kerülök... :-)

Visszatérve jelen bejegyzés témájához következzen egy Wat Pho-leltár.

-- 4 db nagy chedi, és sok-sok kis chedi

-- számolatlanul sok Buddha-szobor

-- kapuk és mitologikus szobrok

-- 1 db főoltár a főtemplomban (amelyet alig találtunk meg, olyan sok épületből áll a komplexum)

-- És a fő látványosság: 1 db óriás fekvő Buddha-szobor, 46 méter hosszú! Egy hosszúkás templomépületet egyedül ő tölt ki.

-- a feje

-- feje hátulról és a frizurája :-)

-- a 10 db lábujj is megvan

A Smaragd Buddha temploma és a Királyi Palota

2007-01-30T00:12:00.000+01:00

A Wat Phra Kaew, azaz a smaragd Buddha temploma afféle királyi főtemplom, a Királyi Palota szomszédságában található, mondhatni egy egységet alkot vele.

Bangkok legkiemeltebb látványossága...
egyben a legpompázatosabb is, ragyogó épületegyüttes, a legtöbb díszítés, a legtöbb aranyozás...
ahol a legtöbb turista van...
de sok a helyi is, végülis a Wat Phra Kaew a thaiföldi buddhizmus legszentebb helye...
az egyetlen hely, ahol még magyar szót is hallottunk utunk során...
ahol a bejáratnál ellenőrzik a ruházatot (hosszúnadrág kell, vállat is takaró felső, és a papucs nem jó, viszont a szandál már megfelel)...

Itt kell elmondani azt a sztorit, amikor a templomhoz közelítve az úgynevezett királyi mező sarkán szóba elegyedtünk egy fickóval... Előzetesen Betti felhívta a figyelmünket (és több nyomtatott kiadvány szintén), hogy ne dőljünk be, ha a taxis azt mondja, hogy az általunk meglátogatandó nevezetesség zárva van, és majd ő elvisz minket egy másikhoz, ami még tán szebb is... Mert az nagy becsapás, meg lenyúlás. Minket egy idősebb, kulturált, jólöltözött úr szólított meg, rózsaszín pólóban. Tanárnak mondta magát (tehát nem taxis, minden gyanún felül áll!) :). Először is jószándékúan felhívta a figyelmünket, hogy a palotába nem mehetünk be szandálban, mert az olyan nem jó, amiben látszik a lábujjunk (nem igaz). Na jó, már terveztük is, hogy semmi baj, visszamegyünk gyorsan a szállásra átöltözni. Ekkor még azzal is előhozakodott, hogy aznap csak délig van nyitva a palota, mert délután csak a helyiek mehetnek be valami ünnep kapcsán, és ajjaj, ma már nem is lesz rá időnk. Amikor elkezdte mondani, hogy szívesen elkalauzol minket a nemtudom hány méteres Buddhához, akkor viszont gyanakodni kezdtem, és rövid úton leráztuk az ipsét. A pénztárnál még kicsit aggódtunk, hogy mi van ha mégis igazat mondott, de nem volt semmi baj sem a lábbelivel, sem a nyitvatartással.

Na szóval, visszatérve magára a templom-palota komplexumra. Tömény hely. Az ember nem is tudja, hová kapjon a fényképezőgépével. 130 fotót készítettem itt, most visszafogom magam, és csak 19-et mutatok meg.

3 torony. Az arany chedi, Phra Mondhob könyvtár, Phrasart Phra Debidorn pantheon

Turisták

Hívők

Ezeknél a képeknél mindig azt érzem, hogy ez már egy kicsit sok a mi európai ízlésünknek.

És a főtemplom főhelyén ott van maga a smaragd Buddha (csak messziről, az ajtón kívülről lehetett fényképezni). Valójában nem smaragdból van, hanem nefritből, és "eredete az idők homályába vész". Thaiföld legfontosabb szobra. Évszázadokig háborúztak érte a laosziakkal.

Eddig tartottak a Wat Phra Kaew képei. Egy kapun átsétálva máris a Királyi Palota udvarába léptünk. A királyi család ma már nem ebben a XVIII-XIX. században épült épületcsoportban lakik, hanem kiköltöztek egy nyugalmasabb környékre, a városon kívül. Ma már csak reprezentációs célokra használják, no meg a turistáknak mutogatják.

A bejárat után e kínai kőszobrok: egy kis megnyugvás a templom sok csillogása és tarkasága után.

Nekem a templomnál jobban tetszettek a Királyi Palota elegánsabb, stílusosabb, de nagyon is díszes építményei.

Őrségváltás is volt

Első esténk Bangkokban

2006-12-13T00:05:00.000+01:00

Ez is eljött: megérkeztünk a fővárosba.

Vártuk már, hogy milyen lesz az egzotikus világváros, a modern és nagyvilági Thaiföld.

Itt és itt már a helyszínen írtam bangkoki benyomásokról.

Talán kezdjük az érkezéssel. Buszunkkal hosszasan jöttünk befelé a várost átszelő autópálya alsó és felső szintjein, míg meg nem érkeztünk az északi autóbuszpályaudvarra. Bettitől jóelőre magkaptuk az oktatást: a buszpályaudvaron taxisok és mindenféle ilyen-olyan alakok megpróbálnak lecsapni ránk, ajánlgatnak ezt-azt, de mi ne menjünk velük, hanem menjünk a hivatalos taxiállomásra, és ott szálljunk be egy kocsiba. Ja, és mindenképpen kapcsoltassuk be a taxiórát.

Így is lett. Jobbról-balról ötlépésenként próbáltak megszólítgatni bennünket, de mi csak mentünk, csőlátással előre nézve, csak az útbaigazító táblákat figyelve. Hamar meg is lett a taxiállomás, itt se törődtünk a leszólítgatókkal, hanem kinyitottuk az első kocsi ajtaját. "Khao San Road" - mondtam a taxisnak, de az zavartan mosolygott ránk, és néha hátrafelé mutogatott. Próbáltam ezt-azt mondani, de az csak vigyorgott, közbe-közbe csóválta a fejét. Ez biztos foglalt, gondoltam, aztán körbenézve lassan rájöttünk a helyzetre: a taxiállomáson voltak egyenruhás útbaigazító emberkék, akik udvariasan megkérdezik az utast, hogy hová parancsolja, majd ezt ők közlik a sofőrrel - talán a nyelvi akadályok leküzdése érdekében -, segítenek bepakolni a csomagokat, meg ilyenek. Minket is próbáltak megszólítani, de mi rájuk se néztünk.

Így aztán elrendeződtek a dolgok, és hamarosan úton voltunk a Khao San Road felé. Ez a Khao San egy fogalom a Bangkokba látogató fiatal, hátizsákos turisták körében. Néhány utcából álló városnegyed, mindenekelőtt sok-sok olcsó szállással (amelyek már talán nem is olyan nagyon olcsók, érdemesebb a névadó utca helyett a környék kevésbé frekventált utcváiban keresgélni). A szállások mellett minden olyan, ami a külföldi turisták szolgálatában áll: éttermek, bárok, ajándékboltok, lemezboltok, ki tudja milyen boltok, na és persze internet cafék. Nyüzsgő élet van itt (elsősorban fehérekkel van minden tele), villognak a fényreklámok, szól a zene mindenhonnan, mindenféle fura fazon bukkan fel. Vigalmi negyed. (Fénykép kicsit lejjebb.)

Egyszer ebben a blogban megkérdeztem, hogy hol van ez a rengeteg külföldi fiatal nap közben, mivel a város más tájain alig látni belőlük. Nos, úgy tűnik, többségük csak kismértékben érdeklődik a város iránt, inkább csak egy olcsó bulizóhely nekik. Csináltak itt egy kis nyugati világot maguknak, aztán elvannak benne.

Esténként, visszatérve a szállásunkra szívesen végigsétáltunk a Khao San nyüzsijében, de könnyen elfogadtam M. javaslatát, hogy éttermet már ne itt keressünk magunknak.

Hamar találtunk szállást magunknak - bár az is igaz, nem akartunk a hátizsákokkal sokat caplatni -, egy elég vacak szobát egy guesthouse-ban. A recepciós lány unottan sorolta a feltételeket, meddig kell elhagyni a szobát, hogy naponta kell fizetni, de egyébként lazán a kezünkbe nyomta a kulcsot, hogy keressük meg a szobát, nézzük meg hogy jó lesz-e. Nem volt jó, de beértük vele. Fülledt, büdös, levegőtlen, ablaktalan, kétes tisztaságú. Pedig még válogattunk is, előtte egy ablakos szobát is megnéztünk, azzal az volt a baj, hogy az ablak előtt egy kis terasz volt, ahonnan úgy ítéltük meg, hogy csak az nem mászik be, aki nem akar.

A szoba elfoglalása után, immár alkonyatkor nekiindultunk a városnak. Alig bírtam már magammal, hogy láthassam Bangkok izgalmas világát. Jó kis este volt az első, olyan örömmel felfedezős. Szép alkonyati és esti képeket csináltunk, közben tervezgettük, hogy mit fogunk megnézni az elkövetkezendő napokban.

A Chao Phraya folyó partján

A VIII. Ráma híd. Nagyon klasszul néz ki, a kábeleket tartó torony azzal a lángfélével a tetején 160 m magas.

A királyi palota és a smaragd Buddha temploma esti fényben a Királyi Mező felől.

Wat Pho

Khao San Road

Országúton, buszon

2006-12-10T20:41:00.000+01:00

Megkockáztatom: Thaiföldön az országutak jobb minőségűek, mint Magyarországon.

Igaz, nagyon sokat nem láttam, és igazán szegény, turistamentes helyre már nem vetődtünk el... de az biztos, hogy az országot átszelő legfőbb főútvonalak széles, jó minőségű utak, kétszer két sáv plusz leállósáv (ebben többnyire a robogók haladnak), középen elválasztósávval. A mi autópályáinktól annyiban különböznek, hogy a csomópontok nem felüljárósak, hanem szintbeliek. Ahol pedig még keskenyebb az út, ott pedig már sok helyen dolgoztak a szélesítésén.

Igazi autópálya csak Bangkokban és közvetlen környékén van, de ott a megapoliszhoz méltóan megasztráda, sok-sok sávval, vagy éppen kétszintű autópálya, a csomópontok meg nem is tudom hányszintűek.

Távolsági busszal többször utaztunk, az állami buszvállalat igazán jó minőségű és nekünk olcsó járatokat üzemeltet. Kategóriák:

Nem légkondicionált, sima járat: Ilyennel nem utaztunk, túl nagy kaland lett volna nekünk. Dögmeleg, sűrűn telepakolva utasokkal. Legtöbbjük 60-as 70-es években gyártott, igen stílusos kinézetű busz, csupa króm és legömbölyített forma, az összes ablak nyitva, és kinn könyökölnek az utasok... nagy hiba, de nem fényképeztem ilyet.
Légkondicionált, II. osztály: Ilyennel viszont már mentünk. Az ázsiai emberek kisebb termetűek, mint mi, és ezért a buszaik is szűkösebbek, ez ezen a buszon különösen jól érezhető volt. M.-mel gyakorlatilag nem fértünk el egymás mellett. Általában - és az ilyen mértékű munkaerő-felhasználás Európában elképzelhetetlen - háromtagú személyzet jár hozzá: a buszvezető, az utaskísérő nő (kalauz), aki jegyet vizsgál és bekiabálja a következő megálló nevét, meg egy segéd-utaskísérő, aki többnyire a csomagok ki- és bepakolásában segédkezik a csomagtartónál. Egy ilyen járathoz (és az ennél jobbakhoz, persze), hosszabb útvonalon már az is hozzátartozik, hogy útközben az utasok ebédet vagy vacsorát is kapnak, az út mentén erre a célra épített egyszerű önkiszolgáló éttermekben. Ami az itt kapott étkek minőségét illeti, utunk legrosszabb kajái voltak ezek, de azért tetszett ez a szokás, jó volt kicsit szusszanni egy ilyen pihenőhelyen.
Légkondicionált, I. osztály: Lásd a II. osztályt, de ez már tágasabb, kényelmesebb. A fenti képen is ilyen busz látható, amely a Sukhothai-Bangkok viszonylaton jár.
VIP: Ezt a Bangkok-Phuket útvonalon próbáltuk ki, itt van a kezemben a buszjegy, 970 B, ez már közelíti a fapados repülő árfekvését (az 1700 körül volt), de itt olyan kényelem volt, hogy csak ámultunk! Egy normál méretű buszt kell elképzelni, de belülről teljesen más. Egy sorban négy helyett három szék van, és egymás mögött is nagyobb távolságra, így olyan 24 fő körüli utas fér el. Így aztán a székek igazán szélesek, kényelmesek, és erőteljesen hátra lehet dönteni azokat. Éjszakai járat volt, olyan jót aludtam, mint buszon talán még soha. Az utaskísérő csaj inni- és harapnivalóval, pokrócokkal kényeztetett minket. Viszont a pihenőhelyi vacsora ugyanolyan kiábrándító volt, mint máshol.

Még az az érdekes, hogy a buszokon magunkfajta turistát alig láttunk, helyiekkel volt tele még a VIP járat is. Betti szerint van még sok buszos vállalkozás, amelyekre utazási irodákban lehet befizetni, de ezek kétes minőségűek, kerülendők. Talán azokon volt a sok buta turista.

Még azt az esetet mesélem el, amikor a Chiang Mai-Sukhothai járaton rendőri ellenőrzésen estünk át. Ilyenkor az út szélén leintik a buszt, és feljönnek a cseppet sem barátságos kinézetű rendőrök (volt akinek maszk volt az arcán). Mindenkinek megnézik az igazolványát, némelyeknek a csomagjait is átnézik, M.-ét is megnézték, hm, talán gyanúsnak találták. :) Volt két 16 év körüli fiú, akiket a buszról is lehívtak, a csomagtartóból is kivetették a csomagjaikat, és majdnemhogy gatyára vetkőztették őket, szegény srácok igen kétségbeesett ábrázattal viselték a hatósági zaklatást. Nyilván kábítószert kerestek. Aztán minden rendben volt, visszaszállhattak, és mentünk tovább.

Az ország közepe táján egy városon vezet át a főút

A bangkoki kétszintes autópálya

Thai lányok - Top 3

2006-12-07T22:51:00.000+01:00

Úgy általában nem fotóztam nagyon sok embert - nem könnyű műfaj. Ezért nem válogathatok nagyon sok ilyen kép közül. Egy 3-as toplistát épp hogy össze tudok szedni a lencsevégre kapott csinos lányokból...

Diáklány Bangkokban

Ezt a virágáruslányt Chiang Maiban fotóztam

Őt pedig fenn északon, a kis faluban, ahol a zsiráfnyakúakat láttuk.

Aki a "thai lányok magyar pasi fényképezőgépével" c. téma iránt jobban érdeklődik, annak ajánlom ezt itt! Szépek.

Sukhothai - Az elveszett város 2.

2006-12-06T23:11:00.000+01:00

Ezután lassan a romváros bekerített központjától távolabb eső látnivalók felé vettük az irányt. Itt kezdett egyre jobban jönni, hogy kerékpáron ülünk.

A Wat Sorosak elefántos chedije az egyik kedvencem volt.

Biciklik megörökítve!

A Wat Phra Phai Luang a város földsánc-falmaradványain kívül található, észak felé. Néptelen helyen, jókora területen bóklászhattunk a meglehetősen lepusztult állapotú fal-, oszlop- és chedi- maradványok közt.

Hát igen, ez már alig különbözik egy rakás téglától

Ez a khmer stílusú sztúpa viszont szépen megmaradt, bár egy kissé megdőlt. A kép tiszteletére kivételesen még a nap is kisütött.

Kicsit közelebbről: díszítések

A fenti kép jól illusztrálja, hogy igencsak külterületi környéken jártunk. Egyszerre csak megjelent az évszázados romok közt egy bivaly (vagy mi is ez)-csorda. Igen békésen legelésztek, de azért jobbnak láttuk meghátrálni előlük... úgyis várt még ránk újabb felfedeznivaló.

A Wat Si Chum a "mindenképpen" látnivalók közé tartozott. Kicsit nehezen találtuk meg a tekervényes utak közt. Aztán valami ilyesmi látvány bukkant elénk a fák közül...

A szögletes építmény (neve mondop) szorosan körülöleli a hatalmas Buddha-szobrot, az elején egy ék alakú rést hagytak rajta, ahol a fenn látható módon kikukucskál.

15 méter magas a szobor és a mondop. A méreteket jól érzékelteti ez a kép a kezéről. (A fenti kép szerintem lehetne egy régi pesti bérház belső udvara - lichthof -, ha nem lenne ott az a Buddha :-) ) Állítólag a falak közt a szűk folyosók kanyarognak felfelé, akár a piramisokban. Különös egy építmény, az biztos, máshol nem láttunk ilyet.

Elhagyva a Wat Si Chum-ot, vészjósló sötétkék felhőt láttunk meg nyugat felé. És már a távoli mennydörgést is hallottuk. Azt találtuk ki, hogy gyorsan visszatekerünk a romváros központjába, ahol vannak fedett helyek eső esetére, és ahonnan utána még folytathatjuk a nézelődést. Ez olyan 2 km volt, tekertünk derekasan, mert közben vészesen közeledett zivatar. M. is jól bírta a tempót, pedig bevallotta, hogy gyerekkora óta nem biciklizett. A központban, az emlékmű közelében találtunk egy jókora fedett pavilont, és alighogy leszálltunk a biciklikről, zuhogni kezdett az eső. A legnagyobb zuhé a három hetünk alatt.

Eső után már új dolgot nem néztünk meg, még egy kicsit kószáltunk a csöpörgő esőben, és eső utáni alkonyatos hangulatokat fényképeztünk.

Egy tócsa minden

Wat Mahathat, kicsit eltúlzott színekkel

Sukhothai - Az elveszett város 1.

2006-12-04T23:49:00.000+01:00

Ott tartunk a történetben, hogy elhagytuk Chiang Mait. Elbúcsúztunk Bettitől, ketten folytattuk az utat M.-mel.

A Chiang Mai és Bangkok közt nagyjából félúton található Sukhothait vettük célba. Távolsági busszal 5-6 óra.

Az első utazás és az első szálláskeresés helyismerettel rendelkező útitárs nélkül - bevallom, egy kicsit meg voltam ijedve, meg egy kicsit ügyetlenkedtem, de nem volt semmi baj, és mindez csak erre az egy napra vonatkozott, utána egyre rutinosabbak lettünk.

A buszról a Sukhothai újvárosában található buszpályaudvaron szálltunk le, ettől a minket érdeklő régi Sukhothai no meg a kinézett szállásunk 12 km-re található! A buszról leszállva körülvettek minket a személyszállító vállalkozók (taxisok, riksások), egy kicsit a hiénák martalékának éreztem magunkat... Végül egy háromkerekű motoros riksán robogtunk a szálláshelyünk felé a sukhothai alkonyatban, sokkal drágább volt, mint a Chiang Mai-i taxink, pedig alkudtunk is.

A szálláshelynél is olyan furcsa volt, az elsőként előkerülő asszony úgy tett, mintha egy szót sem értene angolul, pedig igen (máig nem értem miért). Aztán jött az igazi recepciós fickó, az már igazi mosolygós, segítőkész thai volt, még aznap este adott nekünk egy fénymásolt térképet, és elmagyarázta, hogyan érdemes bejárni a látnivalókat, segített, hogy milyen busszal utazzunk tovább, és még sok mindenben. Igen kellemes szállás volt, ideírom a nevét: Vitoon Guesthouse.

Sukhothai a XIII-XIV. században az ország fővárosa volt, a Sukhothai királyság a mai Thaiföld elődje volt. Ma történelmi park, az UNESCO világörökség része. Alighanem a legősibb építményeket láthattuk itt utazásunk alatt.

Az egykori fővárosból kizárólag templomok maradtak fenn, azok is többé-kevésbé romos formában. A legtöbb épületnek a "rom" állapot egyáltalán nem vált hátrányára. Annyit jelent csak, hogy nincs rajta vakolat, aranyozás és más díszítések, mint a működő templomokon, a csupasz téglás, patinás építmények így is jól érvényesültek. Látványos.

A romváros nagy területet foglal el, sok templom, köztük tavak, kellemes parkos területek. Némelyik építmény messze a város határain túl található. Kerékpárral érdemes bejárni, mi is így tettünk, nagyon olcsón lehet bérelni.

Ez itt a Wat Mahathat jókora épületegyüttese, amely afféle királyi főtemplom volt. Jónéhány chedi, hatalmas Buddha-szobrok, oszlopcsarnokok (de már tető nélkül).

Az alábbi képen már a Wat Sawai látható, három khmer típusú sztúpával.

Wat Traphang Ngoen. Azoknak a fránya chediknek a karcsú teteje mindig kilóg a képekből...

Ugyanaz a tó kis szigete felől nézve

Wat Sra Sri

A Wat Sra Sri és környéke panorámaképen. Érdemes rákattintani!

Sukhothainak még nincs vége, folytatás a 2. részben!

Hegyek népe - Thaton régió

2006-12-03T23:02:00.000+01:00

Most az egyik legkülönlegesebb kirándulásunkról fogok írni. Utunk legészakibb pontja, egyúttal a legeldugottabb helye, ahová a legkevesebben vetődnek el a Thaiföldre látogatók közül. Szívesen írnék még itt olyat, hogy felfedezőkként árkon-bokron keresztül eljutottunk olyan helyekre, amit fehér ember szeme még nem látott, és most íme itt beszámolok róla... De ez nem igaz.

Nagyon is jól és rutinosan szervezett kirándulás volt ez, és a célpontokon is felkészülten várták a turistákat. Szervezett út volt, a szokásos méretű, 9+2 fős mikrobusszal mentünk, még rémlenek az útitársak, a magányos francia hölgy, az őszes ausztrál úr, a fiatal arab pár Dubaiból: a szépszemű nő kendőben és vastag földig érő ruhában (amely pöttyös volt)...

Néztünk pillangókat és orchideákat, de erről már volt szó... Megálltunk Chiang Daoban, ahol láttunk buddhista templomnak berendezett barlangot, de erről most nem mutatok képeket, mert délen Phang Nga környékén is láttunk ilyet, ott jobban sikerültek a képek. Aztán láttunk régi templomot, amelyet birtokba vett a dzsungel, mintha egy Indiana Jones-filmből vágták volna ki...

...meg új templomot, mert ezt a hatalmas ötfejű sárkánnyel díszített chedit bizonyára csak vasbetonból lehet megépíteni.

Utunk legészakibb pontjára már ebéd után érkeztünk. Annyit tudok róla mondani, hogy kb. 180 km-re Chiang Mai-tól, egész közel a burmai határhoz, a Thaton régióban található.

Errefelé élnek a hegyi törzsek. A Doi Inthanon kapcsán már írtam róluk, ott is láttunk egy falut. A hegyi törzsek nagy szegénységben élnek a hegyek közt, a thaiokétól eltérő a kultúrájuk, legtöbbjük menekültként szökött át a szomszédos Burmából.

Itt láttuk a patong népcsoport tagjait, a zsiráfnyakú nőket. A nyakuk köré rézkarikákat (pontosabban rézből készült spirált) tesznek, amely a fejüket felemeli, a kulcscsontjukat viszont lejjebb nyomja. Idővel lassan egyre hosszabb lesz a nyakuk, egyre több rézkarikát tesznek be. Hogy miért csinálják ezt? Ez a szépségideál.

Tényleg kényelmetlen lehet, egy hosszabb spirálnak már a súlya is kitesz 2-3 kilót. És ezek a nők testdíszük foglyaivá válnak, mivel lassan elsorvadó nyakizmaik miatt enélkül nem tudnák tartani a fejüket. Bár néhanapján leveszik, ez elég bonyolukt művelet lehet, és nyilván csak segítséggel tudják ezt megtenni, erről mutattak néhány fényképet.

Egyébként igazán festői falut láthattunk, hullámos dombok között, a domboldalba épült nádtetős házakkal (vagy inkább kunyhókkal). Nem igazán egy valódi falu valódi életét láthattuk, hanem olyan skanzen jellegű dolgot. A poros utca mentén a bódékban ültek a többnyire népviseletes nők, még csak nem is ugyanazon törzsből valók, hanem különbözőek, mint az a képeken is látszik. Színes szőtteseket, szobrokat és egyéb portékákat árultak, volt aki szőtt és közben a gyerekei is ott ugrabugráltak. De legelsősorban azért ültek ott, hogy megnézzük őket, egyáltalán nem volt ellenükre, hogy fényképezzük őket, némelyikük mosolygott és kicsit talán pózolt is. Emberkiállítás. De talán jobb is így, nem volt olyan érzésem, hogy zavarjuk őket normális életükben, hiszen éppen minket vártak. Még egyet remélek, hogy az utazási iroda juttat valami pénzt ezeknek a szegény embereknek, ha már olyan szépen ott ülnek. (Na jó, némi vásárlással is támogathattam volna őket, de nem vagyok egy nagy vásárolgatós típus...)

Mindenesetre emlékezetes élmény volt. "Gyerünk, gyerünk, fotózz!" - mondta egyszer M. - "Ilyen helyre nem jutunk el egyhamar."

Ez a néni bételt szokott rágni, ettől sötétvörös a szája és a fogai. (Jobbra az idegenvezetőnk.)

Közben zajlik az élet: ez az asszony húst vásárol a mozgóárustól

A fülét nézzétek! Ő nem zsiráfnyakú, hanem hosszúfülű.

A kislánynak még kevés rézkarikája van.

Végül visszaülve a buszunkba, a földúton kifelé zötyögve a faluból, közelről láttunk egy rizsföldet, ahol dolgoztak. Úgy tűnik éppen ültették a növényt. Hihetetlen sár volt, néha a combjuk tetejéig elsüllyedtek benne... Nagyon vacak munkának tűnik.

Túravezetőink jól meglátták a helyzetet, a busz megállt egy-két percre, a vezető hölgy mondta, hogy nyissuk ki a busz sötétített ablakait, hogy tudjunk fényképezni. Akkor nagyon kínosan éreztem magam, a turisták ki sem szállva légkondicionált buszukból kattintgatnak, míg azok az emberek ott derékig sárban tapicskolnak. (És fordított helyzet soha nem lesz, amikor ők bámészkodnak és fotóznak, miközben én a munkámmal küszködök.) De azért ránk mosolyogtak.

Mindjárt folytatom

2006-12-02T18:14:00.000+01:00

Ne adjátok fel, olvasók! Ennek itt még korántsincs vége! Hipphopp elszaladt két hónap, anélkül hogy bármit is írtam volna ide. Nagyon sok munkám volt mostanában, meg talán kedvem se volt elég... Kellett ez a kis pihentetés. Megkaptam a kellő biztatásokat (igaz nem túl sok helytről, összesen kettőt), úgyhogy folytatom! Haramosan. Mielőtt telejesen elkopnának az emlékek.

Az ünnep

2006-10-04T02:15:00.000+02:00

Az Asalha Puja ünnepe a július hónapba eső teliholdkor van. Megvilágosodását követően ezen a napon kezdte el tanításait Buddha a tanítványainak.

Az ünnep napja keddre esett, ilyenkor Thaiföldön a hétfői napot is szabadnapnak kapják meg a dolgozók, amelyet nem is kell máskor ledolgozni, s így lett négy napos a hétvége. Sőt, ha véletlenül épp hétévégére esik az ünnepnap, akkor megkapják a pénteket szabadnapnak. Ugye milyen vonzó ország? (Viszont a fizetett szabadság sokkal kevesebb, mint nálunk.)

Az ünnep előestéjén ünnepi istentiszteleteket (vagy hogy kell ezt itt mondani? Buddhatiszteleteket?), szóval afféle közös meditációt tartanak, majd jön a körmenet, gyertyákkal a kezükben háromszor körüljárják a templomot.

Mi is ott voltunk... (Remélem nem túl sötétek az esti képek.)

...először a Wat Chiang Mannál...

...viszonylag családias hangulatban, úgy értem nem voltak sokan. Az első sorban térdelnek a szerzetesek, mögöttük a többi hívő

Itt pedig már mennek körbe-körbe

Ez pedig már a Wat Chedi Luang melletti kicsiny, teakfából épült templom...

...amely nagyon szép, és szokatlan módon nincs szőnyeg, így a fényes kövezeten visszaverődnek az ünnepi gyertyák fényei

Aztán a város központjában lévő Wat Chedi Luanghoz is elsétáltunk. Itt a hatalmas chedit kerülték körbe az emberek. Itt többen voltak, talán azért, mert hosszabban lehet körbesétálni? :-)

A templomcsarnokban egy idős szerzetes ült egy karosszékben, és áldást osztott a híveknek, akik sorbanálltak előtte. Nos, a hangulat mégsem volt igazán áhítatos... Volt ott valami ceremóniamester-szerű fickó, akinek a hangja hangszórókból harsogott az egész környéken. Folyamatosan beszélt, mint egy sportriporter... vagy inkább olyan vásári kikiáltó stílusban. Fogalmunk se volt, mi volt ez, és mit mondhatott, de bevallom M.-mel ezt annyira viccesnek találtuk, hogy még két hét múlva is ezen vigyorogtunk...

Végül pedig láttunk repülő lámpásokat, ami olyan, hogy a papírból készült alkalmatosságot a benne lévő gyertya melege emeli fel a magasba. Csak néhány darabot, amelyeket gondolatban összekötve egy ív rajzolódik az égre, a felbocsátás pontjától addig a pontig, ahol eltűntek a felhők között. Betti azt mondja, a novemberi Loi Krathong ünnepen a város felett egész égbolt tele van ilyenekkel.

Motoron a városban

2006-09-29T23:47:00.000+02:00

Nem vagyok az az ember, aki a repüléstől félni szokott. Akkor sem féltem, amikor a taxink hegyi úton a záróvonalat messzire átlépegetve egyenesítette ki a kanyarokat, vagy legalábbis kereste az úgynevezett ideális ívet. Viszont amikor először felültem Betti mögé a robogóra, és elindultunk a Chiang Mai-i forgalomban, hogy elmenjünk vásárolni... Nos, akkor végiggondoltam az összes szörnyű sérülésfajtát, amit motoros balesetben be lehet szerezni... Nem mintha olyan rosszul vagy vadul vezetett volna, talán csak nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Viszont a harmadik alkalommal már nem is izgultam. Ez nekem már kaland volt a javából. Állítólag az igazi kaland és izgalom a bangkoki motoros taxi!

Iskolaudvar Chiang Maiban

Azt tapasztaltam, hogy sűrű a városi forgalom és lendületes, kis követési és oldaltávolságokkal. Azonban kirívóan szabálytalanul vagy másokra nem tekintettel közlekedőt nem látni. Chiang Maiban, amikor zöld van a gyalogosoknak, keresztbe az autók még csak-csak megállnak, de motorosok még jönnek rendületlenül, viszont amikor tényleg elindulsz át az úton, akkor azonnal megállnak, de csak amíg elengednek.

A robogó, a motor a leggyakoribb közlekedési eszköz. A kínai és vietnami útifilmekben tömegesen látott kerékpárosokat itt alig-alig látni. Nem is csoda, mert olcsó a benzin. Viszont a nyáron nagyon megemelkedett az ára, átlépte a literenkénti 30 bahtos lélektani határt, azaz a 180 Ft-ot...

A mi szemünkkel nézve borzasztó dolgokat mutatnak be a motorokon. Kicsi gyerekeket lazán maguk elé ültetnek, vagy láttunk olyat is, hogy a hátul utasként utazó anyuka egyik térdén ült oldalt a gyerek. Három ember simán utazik egy motoron, a négy személy is előforul, de az már ritkább bravúr (jó lett volna ilyet fényképezni, de nem sikerült). Bukósisakja az utasnak sosincs, a motor vezetőjének szokott lenni, de nem mindig. Betti elmondta, hogy az iskolába a nagyobb diákok szinte mind motorral járnak, és bizony szoktak lenni balesetek. A tanárok próbálkoznak a bukósisak használata mellett kampányolni, de nem sok sikerrel.

Bangkok, start a zöld lámpánál

Még azt figyeltem meg, hogy a dudát gyakrabban használják a közlekedők, mint itthon, de arra, amire való: a potenciális balesetveszély elhárítására. Mondjuk ha az egyenesen haladó jármű vezetője lát egy autót az úttest felé tolatni, akkor ad egy rövid hangjelzést. Magyarországon mintha ezt elfelejtették volna, és a dudálás leggyakrabban kb. azt a jelentést hordozza, hogy "hülye vagy".

Őt meg Phuketen láttam

TV

2006-09-24T11:55:00.000+02:00

Egy kivételével minden szállásunkon volt tévé. És bizony esti pihengetős óráinkban gyakran be is kapcsoltuk. Volt ugyan CNN ázsiai mutációja és más angol nyelvű adók, de mi inkább thai adókat választottuk. Ez is egy módja az emberek, sőt a kultúra megfigyelésének. Figyeltük a gesztusaikat, hogyan beszélnek egymással. Hogy miről szólnak a műsorok. Hogy milyenek a nők a reklámokban (szépek és fehér bőrűek). A híradó és a királyi híradó volt a kedvenc - ez utóbbi kb. 20 perces műsor, amelyben csak a királyi család tagjairól szóló hírek vannak. Többször láttunk olyan műsorokat és hirdetéseket, amelyek szépre-jóra, helyes életvitelre próbálják nevelni a nép fiait (például az alkoholizmus károsságára mutatnak rá). Persze akadtak amerikai és európai filmek is thai szinkronnal, de ezekre kevésbé voltunk kiváncsiak.

A foci vébé utolsó hete akkor volt, amikor kinn voltunk. Feltett szándékom volt, hogy megnézzem a döntőt, amely ottani idő szerint éjjel 1-kor kezdődött, Betti próbált fennmaradni velem. Azt mesélte, Thaiföldön nagyon szeretik és lelkesen nézik a focit. Ehhez képest furcsa volt, hogy az ottani kommentátorok a meccs alatt alig-alig emelték meg a hangjukat, a helyzeteknél és a góloknál ugyanolyan nyugodt hangon kommentáltak, mint mondjuk egy sima hazaadásnál. Viszont az érdeklődést jelzi, hogy később a sporthírekben Zidane híres "fejesét" sokszor visszajátszották, beszéltek róla, mint ahogy az olasz klubok körüli botrányokkal is sokat foglalkoztak.

Jöjjön néhány kép thai tévéműsorokból:

Kommentátorok a focimeccs-közvetítés előtt

Reggeli műsor. Az állami adó jele a királyi címer a bal felső sarokban

Aranyág-jellegű felajánlós jótékonysági műsor, alul futnak a felajánlások.
A hölgy valami borzalmasan, hamisan énekelt egy édeskés dalt - és ilyenek mentek sokáig

Legyen Ön is milliomos!

Wat Phra Singh

2006-09-23T23:20:00.000+02:00

Chiang Mai egyik legszebb temploma, részletesebb kommentár nélkül.

A szerzetes és a hívők

A lótuszvirág-árus néni

Ékszerdoboz

A melléktemplom a legszebb

Régi falfestmények

Pandának lenni Chiang Maiban

2006-09-16T18:17:00.000+02:00

Pandának lenni a Chiang Mai-i állatkertben nem is lehet rossz. Mindenki kedvencei. Mert elsősorban vannak a pandák, és másodsorban pedig az összes többi állat. Ketten vannak, egy fiú és egy lány, Chuang Chuang és Lin Hui. Az egész város annak drukkol, hogy legyen nekik kis pandájuk, de mint tudjuk, ez igen nehezen jön össze állatkertben.

Amúgy jó hely az állatkert: tágas, helyenként dzsungeles, természetes környezetben, a hegyoldalban. Kicsit szabadidőpark is, nagy koncertszínpaddal, rengeteg emberrel. Csak mi a francért engedik be a belső utakra az autókat?

A pandaház az állatkertben - intézmény az intézményben. Úgy kezdődik a dolog, hogy az állatkertben körbejáró, festett pandákkal díszített elektromos kisbuszról majd' mindenki a pandaháznál száll le. Külön plusz belépő van, de előtte a bejáratnál a monitorokon meg lehet nézni, hogy mit csinálnak éppen, hátha el vannak bújva, és akkor hoppon marad a kedves látogató. Aztán fogadócsarnok, csomagmegőrző, biztonsági kapu, mint egy repülőtéren. A pandák háza hatalmas nagy, de teljesen zárt, üvegtetős, légkondicionált, párásított levegőjű tér, mivel a kínai hegyvidékek éghajlata, amit a pandák szeretnek, más mint a thaiföldi fülledt meleg. Belépéskor ott áll egy alkalmazott, csak azért, hogy figyelmeztessen: csendesen legyünk, mert a pandák alszanak. Beljebb is van néhány biztonsági őr. Aztán a kijárat után ajándékbolt tele pandás cuccokkal.

Ja, hogy milyenek voltak maguk a pandák? Valóban, mozdulatlanul aludtak, amíg ott voltunk. Tulajdonképpen semmi érdekes. Most már ilyet is láttam.

Doi Inthanon - Thaiföld tetején

2006-09-15T23:41:00.000+02:00

Képzeljetek el egy 11 személyes kisbuszt. Toyota, kényelmes, légkondicionált, jobboldali kormányos. A járművet egy mong nemzetiségű ember vezeti - a mongok népe Thaiföld északi hegyei közt élő kis törzs. Mellette egy karen ül - a karenek is thaiföldi hegyi törzs. És a két kis népcsoport képviselője egy egész napon át egy távoli, nem sokkal nagyobb nép nyelvét hallgatja - azaz három magyar utas csevegését a mögöttük lévő ülésről. Még hátrébbról talán kínai és maláj mondatok szűrődnek előre (bár ők ott hátul csendesebbek). Egymással angolul beszélünk. A karen fickó túravezető, a társa a sofőr. Ők ketten egymás közt pedig valószínűleg thai nyelven beszélnek.

Hát valahogy így mentünk a Doi Inthanon kirándulásunkra. Erre az útra egy utazási irodában fizettünk be Chiang Maiban. A három hét alatt nagyon sok helyre így jutottunk el: a szállásunk környékén a kis irodában megnézegetjük, hogy mit kínálnak az általunk vágyott helyre, kiválasztunk egy utat, befizetünk, a megbeszélt időben jön a szállásunkra a tipikus mikrobusz, egy sofőrrel és egy idegenvezetővel, elvisznek, elmondják, megmutatják. Általában jól megszervezett utak ezek, feszes programmal, néha nem is gondolná az ember, mennyi mindent meg lehet nézni egy fél nap alatt. A fél napos utakon kapunk hűtött italt, az egész napos utakhoz pedig ebéd is jár, de nem csak olyan tessék-lássék turistakaja, hanem finom és bőséges ebéd, legtöbbször gyümölccsel és kávéval-teával. És mindezt olcsón (a mi árainkhoz képest), általában 600-1000 B (3600 - 6000 Ft) fejenként.

A Doi Inthanon egy hegyvidéki nemzeti park Chiang Maitól nyugatra. Maga a Doi Inthanon csúcs Thaiföld legmagasabb pontja, még ide is eljutottunk.

Láttuk először is a Wachiratarn-vízesést. Hatalmas vízesés, zajosan lezúduló vízzel, az egész környék tele van hűvös vízpermettel. Persze Bettivel azonnal kimentünk a vízesés aljához legközelebb eső teraszra - az esőkabát szerencsére rajtunk, csak a kapucni tűnt első pillantásra feleslegesnek, aztán meg már mindegy volt.

Aztán elkalauzoltak minket egy kis karen hegyi faluba. Néhány nádból és fából készült ház az egész (alább látható, hogy a házak lábakon állnak, napközben a melegben a lakók behúzódnak a ház alá). Szegény helynek néz ki, vagy legalábbis roppant szerények a körülmények. A karen vezetőnk pedig mesél ezt-azt, például hogy a kareneknél a lányok választanak párt maguknak a fiúk közül (arra már nem emlékszem, hogy mivel magyarázta, hogy ő maga még nem kelt el).

A falu mellett láthattunk teraszos művelésű rizsföldet. Szép volt! Ilyet eddig csak az iskolai földrajzkönyvben láttam.

Láttuk a "királyi projektet", amely afféle mintagazdaság. Mi is az a királyi projekt? Több ilyen van Thaiföldön. Az egyik legfontosabb az ország északi részén az volt, hogy szigorúan üldözött és kiirtott ópium-ültetvények helyett más megélhetést adjanak az emberek kezébe. Ennek érdekében terjesztették el más növényeket. Ahol mi jártunk - már jóval 1000 méteres magasság felett - a hűvösebb éghajlatnak köszönhetően mérsékelt égövi növények is megteremnek, például az eper. Más európai vagy éppen alpesi növényeket is láthattunk.

Ez a kép itt egy másik vízesésnél készült, néhány útitárssal...

Aztán a kisbuszunk egyre csak ment felfelé. Felettünk állandóan összefüggő felhőzet volt ezekben a napokban, így egy a megfelelő magasság elérése után már a felhőben jártunk. Hideg volt, 8-10 fok, így legalább nem hiába volt nálam a polár pulóver. A Doi Inthanon csúcsától nem messze két új templomot emeltek nemrégiben: a Király és a Királynő Templomát. Az alábbi lépcső a Király Templomához vezet, a ködben még épp ki lehet venni a chedi körvonalait. A folyamatos ködszitálástól folyt le a víz a lépcsőkön. Nem tudom érdemes volt-e nagy erőfeszítéssel templomokat építeni ide, hiszen állítólag az év nagy részében itt ilyen csúnya idő van. Még M. meglátása is érdekes volt, miszerint a magyarok tévétornyot építenek a legmagasabb hegyükre, míg a thaiok templomot.

Végül láttuk magát a Doi Inthanon csúcsot, az ország legmagasabb pontját. A magasságáról ellentmondóak az adatok, az ott kiállított tábla szerint 2565 méter, de ahány térképet, lexikont, útikönyvet nézek, mind más adatot mond, 2550...2600 m közt.

A Magas-Tátra csúcsaival összevethető magasság dacára semmiféle csúcsélmény nem volt, a parkolóban kiszállva a kocsiból egy dimbes-dombos erdőt láttunk a ködben, és az egyik halom tetején ott a tábla (lásd alább). A szerzetes azért jópofa volt a mobiltelefonjával, amellyel mozgófelvételt csinált. Kölcsönösen megörökítettük egymást, bizonyára neki is egzotikus volt a hegytetőn nézelődő néhány farang. :-)

Doi Suthep - Varázshegy

2006-09-14T22:45:00.000+02:00

A Doi Suthep a Chiang Mai városa fölé magasodó hegy. 1080 m magas, itt, a városközponttól kb. 16 km-re található a Wat Phrathat, a thaiföldi buddhizmus egyik legszentebb helye. Olyan zarándokhely-féle. Régen tényleg szép nagy túra lehett oda autó nélkül feljutni, most viszont széles autóút vezet fel. (Valamelyik ünnepen most is vállalkozó kedvű zarándokok tömege megy fel oda gyalog.) Mi bérelt taxival voltunk.

A Doi Suthepen található (kicsit messzebb) a Phu Phing palota, a király Chiang Mai-i rezidenciája, amelynek kertje (mit kertje, parkja) bizonyos napokon nyitva van a nyilvánosság előtt. Ide is elmentünk, végigsétáltuk, szép, változatos stílusú parkrészletek követik egymást, a színes virtágokkal gondosan beültetett kertektől a sűrű dzsungeles részig.

Na jó, ebből nem is mutatok többet, csak ezt a két képet, hogy jusson hely a Wat Phrathat-nak! :-)

A legenda szerint egy álom útmutatása alapján egy fehér elefántra helyezték a templom alapításához szükséges szent Buddha-ereklyét, hogy legyen ott a templom, ahová az elefánt megy. Az elefánt csak ment-ment fel a hegyre, majd a fárdtságtól elpusztult, és azon a helyen építették fel a templomot.

Az úttól a templomhoz kb. 300 lépcső vezet fel nyílegyenesen két hétfejű naga közt.

A bejárat

Odafent és az egész környéken sok-sok ember, hosszú hétvége volt, vallási ünnep előtt. Csak egész kevés külföldi turistát láttunk, a legtöbben thaiföldiek voltak. Sokan vásároltak lótuszvirágot és füstölőket, mások hűsöltek a fák alatt, vagy éppen a teraszon nézelődtek, ahonnan az egész várost látni lehet. A bejáratnál komoly mennyiségű levett cipő és papucs.

A harangokat itt is megszólaltatták

Az elefántos sztori

A templom ajtaján belépve (már szandál nélkül), más helyektől eltérően, egy rövid folyosó után egy belső udvaron találtuk magunkat, ennek az udvarnak a közepén áll az arany chedi, amely a Buddha-csontot őrzi. A belső udvar még sokkal pompázatosabb, mint a templom kívülről, arany és vörös színű felüleltek dominálnak.

Odabenn is sok ember, körbe-körbe haladtak a chedi körül, kezükben virágokkal, fényképezkedtek (akinél nem volt saját gép, az csináltatott a profi fotósokkal, akik a legjobb szögből lekapták a családot, háttérben az arany chedivel), és sorbaálltak szerencsét hozó kis fehér madzagért, amit egy szerzetes köt a csuklójukra. Mások a szerencsepálcákat rázták. (A vázaszerű tartóban lévő pálcákat addig rázod, amíg az egyik ki nem esik. A rajta lévő szám alapján elveszel egy cédulát, amin egy egymondatos jóslat vagy jótanács van, az fog rád vonatkozni...)

Ez egy szokás: kis csengőket akasztgatnak ide az emberek, a táblácskára írt üzenettel...

...és ez van végig, az eresz alatt

Lenyűgöző volt a hely, maga a díszes építmény, de igazán élővé, érdekessé az emberek tették: azt csinálták, amit a vallási hagyományaik diktáltak, és egyébként is olyan ünnepélyes hangulat lengte be a helyet. Olyan valódi dolog.

Itt volt az az érzésem, ami csak a legjobb utazások során ér el néha: amikor alig hiszem el, hogy itt lehetek, ilyen fantasztikus helyen...

Egy idő múlva azt vettem észre, hogy M.-mel egymás mellett állunk egy sarokban, és a mindketten fényképezőgép zoomját kihasználva a templom részleteire vadászunk. Sok képet csináltam (ez itt nem az összes), de lehet hogy mégsem eleget.

Szóval aki Chiang Mai-ban jár, annak érdemes megtennie Doi Suthep kirándulást!

Elefántok és pillangók

2006-09-07T23:54:00.000+02:00

Ez a két sok mindenben különböző állat most azért jött össze egy naplóbejegyzésben, mert mindkettőt láttunk Thaiföldön, Chiang Mai környékén. Voltunk elefánttáborban és lepkeházban is.

Az idomított elefántokat régen erdei fakitermelésre használták, de a gépesítés miatt egyszer csak feleslegesek lettek. Az idomított elefántoknak nem tesz jót a tétlenség, így nosza, kitalálták, hogy ezentúl turistáknak és más érdeklődőknek fognak kunsztokat bemutatni. A tábor hetven körüli elefántlakója jókora erdős részen lakik, igazi természetes környezetben, távol a várostól. Lehet elefántot etetni, elefántogolni (ezt kihagytuk, mert úgy tűnik egyikünk se volt eléggé vállalkozó kedvű), meg lehet nézni az elefántbölcsődét. A lelátókkal körülvett pályán pedig bemutatókat tartanak. Fociznak, szájharmonikáznak, emelgetik az idomárokat vagy a kalapjukat, meg ilyenek.

Nagyon kedélyesek voltak, ahogy a banánt meg bambuszt elvették az ormányukkal a kezünkből (a banánt jobban szerették). Okosak. A tekintetük is olyan bölcsnek, nyugodtnak tűnik...

A lepkékről nem nagyon tudok mit mondani, azon kívül, hogy szépek.

A focivébén látott példaképek nyomdokában...
Az az elefánt például a franciáknak drukkol. :-)

A festmények megvásárolhatók az ajándékboltban!

Porszívócső + 2 szem

Az idomárok egyébként a karen törzs tagjai

Elefántbébi és az ő mamája

* * *

Ja ez már nem elefánt :-)

Hatalmas trópusi lepke

Ezek itt lepkebábok. A bal felsőben még benne van a lepke, a színei jól látszódnak. Az alsó még zöld, biztos azért mert éretlen. :-) A jobb szélsőkből már kijött a lepke, azok csak a báb hátrahagyott burkai.
(Elnézést, nem vagyok szakszerű a témában...)

Profilból

Az iskola 2.

2006-09-03T21:03:00.000+02:00

Akkor folytassuk! Ott tartottam, hogy megvolt az iskolai napnyitó ceremónia. A diákok az osztályaikba vonultak, mi pedig az ovisok részlegébe. (Közben megfigyeltem, hogy a lépcsőházban nyilak mutatják a lépcsőkön, hogy melyik oldalon kell haladni. A bal oldalon, nyilván a Thaiföldön érvényes bal oldali közlekedés mintájára.)

Az óvodások részlege valamivel vidámabb képet mutat, mint az iskola többi része, hatalmas színes betűk hirdetik, hogy Kindergarten, a falakon a gyerekek rajzai. Van egy jókora közös előtér, amely nyitott a szabad levegő felé, ezt használják játszóudvarként is. A padló és a falak puha műanyagborításúak, mintha csak EU-szabványokat követnének. Van csúszda, vár és más játékok. Azért tegyük hozzá, hogy egy igazi udvart, fűvel és fákkal és szabad égbolttal nem pótol a dolog... A reggel gyülekező óvodások itt szaladgáltak, ugrabugráltak vidáman.

Egyébként klasszikus óvodai felállásnak megfelelően van kis, középső és nagy csoport. Mindegyiknek van két thai és egy fehér (angolul anyanyelvi szinten beszélő) tanára, vagy tanítója, illetve óvódapedagógusa... kissé zavarban vagyok, hogy mi itt a helyes szó. Bettié a középső csoport.

A következő képen a reggeli gyülekező látható, amelynek során a közös előtérben 20 percig ácsorognak a gyerekek, és a thai óvónéni beszél hozzájuk, Betti szerint olyan lelkifröccs jellegű beszédet intéz hozzájuk...

A ruhájukat érdemes alább megfigyelni! Az a szabály, hogy pénteken a szokásos egyenruha helyett helyi népies jellegű viseletben járnak a gyerekek és tanárok is (péntek: lanna-nap). Szerintem az óvodások voltak a legcsinosabbak az iskolakomplexum tanulói közt, a kislányoknak piros ruha, hosszú szőtt szoknyával, amely vízszintesen csíkos, a kisfiúknak barackszínű nadrág és gallér nélküli fehér ing jellegzetes gombolással (szerintem egyes magyaros öltözetetekre hasonlít, de nem értek hozzá). A tanítónéniknek is hasonló öltözet dukál, csak pasztellesebb színekben, az alábbi képen is látszik, szerintem csinos. (A sapkás fiú pedig iszlám - valószínűleg maláj -, azért van sapkában.)

Majd jött a tornaóra, ez már angolul folyt. Kis ugrabugra mellett nyelvgyakorlás is.

Ezután a csoportok a termeikbe vonultak, kezdődtek a foglalkozások. Azaz, tulajdonképpen a tanórák. Most jött el Betti ideje, ő tartja az órát, végig szigorúan angolul. A gyerekek félkörben ültek a földön, szemben a táblával. A két thai óvónéni is ott volt, ők épp csak besegítettek, ha kellett. Mi meg M.-mel a terem végében ültünk, szerencsére nem zavarta őket, hogy néha fényképeztünk.

A foglalkozás az angol beszélgetés mellett a latin betűk és az olvasás, írás elsajátítását célozta. Mindez igen játékosan, ötletes gyakorlatokkal, szép lassan előrehaladva. Érdekes volt, nekem ilyesmiben nem volt részem annak idején, ill. nem is láttam még ilyet. A 4-5 éveseknek még nem kell sokat tudniuk: például mondd meg, milyen betűvel kezdődik ez a szó, vagy keressük meg együtt ennek a szónak a betűit, amely egyébként már fel is volt írva a táblára. Úgy láttam, gyerekek élvezték és lelkesen részt vettek a dologban. Aki meg nem, hát annak nagyon nem erőltették. Aranyosak voltak.

Én úgy látom, csillog a szemük

Van a csoportban két szőke fehér gyerek, ők egyszer csak fogták magukat, és félrevonultak.

Azért fárasztó volt nekik a tanulás, ezt észre lehetett venni. Hosszú tanóra után rövid szünet tejosztással...

...majd folytatódott a tanulás, munkafüzetezéssel. Hát, ezt szerintem már kevésbé élvezték, de azért csinálták szorgalmasan. Többnyire a földön ülve, esetleg fekve. (Ázsiában a földön ülve dolgozni normális dolog. Azért a rendes iskolások már székeken ülnek, asztaloknál.) A betűk írását gyakorolták, majd a számokat, a mi arab számaink mellett a cirkalmas thai számjegyeket is, meg volt rajzolós, színezős feladat is.

Az ebéd elég korán van, 11 óra körül. Állítólag vacak kaját kapnak.

Ebéd után még egy kis szaladgálás és játék, sőt volt aki tévét nézett. Aztán az ottani óvodásoknak is alvás következik, a földre lerakják a kis fekvőhelyeket, elsötétítik a termet, és lefekszenek. A thai óvónéni leült az aludni készülő gyerekek közé, és mesélt nekik. Aztán Betti felvilágosított, ez bizony a mi kedvünkért volt, azaz azért mesélt, mert ott voltunk mi, a vendégek, átlagosabb napokon rájuk parancsolnak, hogy mindenki aludjon, esetleg egy kis tévénézés. Aztán alvás után még csinálnak együtt valamit, rajzolnak vagy ilyesmi, de ezt már nem vártuk meg.

Szóval ebben az iskolában az óvodások már javában angolul írni-olvasni tanulnak. Nem is erdeménytelenül. Többet várnak el tőlük, mint az itthoni kortársaiktól, az biztos. De Betti szerint nekik még jó, 6 éves kortól az iskolásoknak már durvább. Kifelé menet láttunk is az egyik falon elsős órarendet: a legtöbb napon 7 órájuk van, délelőtt 3, majd délután 4. Hát... Nagyon érdekes tapasztalat volt, mindenesetre.

Az iskola 1.

2006-08-23T17:22:00.000+02:00

Régi megfigyelésem, hogy egy idegen város meglátogatása során sokkal több benyomást lehet szerezni, ha van ott egy ismerős, aki ott él. Legyen az akár magyar kisváros vagy a világ túlsó felén egy nagyobb. Nem csak arra gondolok, hogy idegenvezetőként elkísérjen ide-oda… a nagyobb nevezetességeket anélkül is meg tudnám találni, és ha van egy jó útikönyv, olvasni róla. Inkább arról, hogy a hétköznapi dolgokról, apróságokról is meg lehet tudni valami érdekeset. A látogató kicsit jobban bekapcsolódik a város életébe, nem csak turistának érzi magát, a város turistaarca mellett jobban látja az igazit is. Érdekes lehet elkísérni a helyi lakost napi útja során az általa látogatott helyekre.

Ezért volt jó (számomra), hogy Betti meghívott minket, hogy nézzük meg belülről az iskoláját. Jó előre engedélyt kért, hogy magyar tanárok jönnének (ez csak félig igaz, csak M. tanár) szakmailag tanulmányozni az iskolát, és meglátogatni Betti óráját. Ez volt az egyik legérdekesebb programunk. Más mint néhány nevezetességet megtekinteni, és hát ilyen élményről nem sok thaiföldi utazó tud itthon mesélni.

Az iskola messzi külvárosban található, taxival közelítettük meg. Egy péntek reggelen együtt indultunk el Bettivel, aki más napokon motorral szokott menni.

Az iskoláról általában annyit lehet mondani, hogy tandíjas magániskola, és teljes skálát felölelő intézmény, azaz óvoda, általános iskola és középiskola is egyben. Háromtól tizennyolc éves korig. A thaiföldi iskolarendszer hasonlít a miénkre, ami az életkorokat és az iskolatípusokat illeti. A tankötelezettség nem olyan kiterjedt, mint nálunk, a családok már 9 éves korában kivehetik a gyereket az iskolából, ha szükség van otthon a segítő kézre... (azaz, kevésbé szépen mondva, ha dolgoztatni akarják). De azért a középiskola végigjárása a cél az átlagos családokban.

Betti angolt tanít az óvodásoknak. Ebben az iskolában már az óvodásoknak a beszélt angol nyelv mellett írást-olvasást is tanítanak. Először csak a latin ábécét, mert azt könnyebb megtanulni, mint a cirkalmas thai betűket. Az óvodai foglalkozások nagyobb része angol nyelven folyik.

Megérkeztünk az iskola kapujához. Jöttek-mentek az emberek, köszöngetés. Betti jelezte az egyenruhás őrnek, hogy látogatók vagyunk, kaptunk látogatói kitűzőt.

Néhány perc múlva az iskolaudvaron álltunk, ott volt felsorakozva az összes tanuló (kivéve az óvodások), a szokásos reggeli ceremóniára gyülekezve. Hogy is néz ki ez a napindítás? Eljátsszák az iskolai indulót, majd a thai himnuszt, a himnusz hangjaira felvonják a nemzeti lobogót. Ezután következik az eskütétel, amelyben a diákok kórusban elmondják, hogy jók lesznek és jól fognak tanulni.

A képeken jól látszik, hogy a gyerekek egyforma ruhában vannak. Más az alsósoknak és a nagyobbaknak, illetve a lányoknak és a fiúknak. (Az óvodásoknak megint más, de azt majd később.) Thaiföldön az iskolásoknak előírt egyenruhában kell járniuk. Annak idején nekünk is volt iskolaköpeny, de ez még annál is egységesebb. Az egységes ruházat a tanárok számára is szigorú előírás. Emögött valami olyasmit kell keresni, amit ázsiai jellegű közösségi gondolkodásnak neveznék, amely ellentétben van az európai, az egyént előtérbe helyező szemlélettel. Ennek több megnyilvánulását is megfigyelhettük...

Ezen a reggelen volt egy kis „extra” is, mintha csak a mi kedvünkért rendezték volna. A diákok leültek a földre, majd igen szép thai viseletbe öltözött lányok léptek elő közülük. Ők voltak egy iskolai tánccsoport.

Egy igazi thai táncot láthattunk. Az ujjaik vékony hegyes díszekkel meghosszabbítva, a hajuk kontyban, virágfüzérrel átkötve. Lassú tánc, szép, kecses, kimért mozdulatokkal. Még az is eszünkbe jutott, hogy ritkaság ez, hogy ilyesmit úgy láthat az ember világosban, hogy jól lehessen fényképezni.

A tánc végén taps, majd sorra szólították a tánccsoport tagjait, gratuláltak nekik és kaptak oklevelet (kivéve a néhány utolsó, mert nekik nem jutott.)

Folytatás a 2. részben.

Orchideák

2006-08-18T21:45:00.000+02:00

Az orchideák Thaiföld trópusi éghajlata alatt otthon vannak. Kétszer is voltunk orchidea-farmon. Ezek a növények nem a földbe vannak ültetve: a felettünk lévő rácsra voltak drótokkal felfüggesztve. Egy egész kicsi cserepük van, a gyökérzet nagy része szabadon lóg a levegőben. Persze nem üvegház van a képen, felettünk csak egy vékony műanyagháló van kifeszítve, gondolom a túl erős napsütés és a heves esők elleni védelemül.

Maguk a virágok pedig... nem is próbálom szavakkal leírni, a képek magukért beszélnek.

A titkos kert

2006-08-17T22:48:00.000+02:00

Még az első teljes napunkon volt Chiang Maiban. M.-mel kettesben mászkáltunk a számunkra még teljesen ismeretlen városban. Szomorkás idő, csendes eső egész nap. A belváros egy félreeső szegletében jártunk, csendes mellékutcában. "Terrakotta műhely" - valami ilyesmi volt a táblán, amit megláttunk. A kapu szélesre tárva, beljebb sétátunk. Odabent valóban agyagszobrokon dolgoztak az emberek. A földön újságpapírokon kiégetett szobrok és dombormű-részletek össze-vissza. Hamarosan odajött egy hölgy, és javasolta, hogy menjünk át az utca túloldalán lévő kertbe.

Nos, az a kert... Nem várt, különös látvány. Sűrű növényzet, és az egész hely tele agyagszobrokkal, minden talpalatnyi helyet kihasználva, de azért aránylag szépen elrendezgetve. Voltak ott Buddhák, hindu szobrok és kínai stílusúak, köztük sok egyforma is. Mi ez, kiállítás? Vagy inkább raktáráruház? Némelyik egész patinás, elszíneződött volt már.

Csöpögő eső, zöld levelek, enyhe félhomály a lombos fák alatt, és szobrok, amerre csak nézünk...

Szerzetesek

2006-08-15T01:43:00.000+02:00

Wat Suan Dok: ég felé nyúló karcsú tornyocskák, egy magas arany, és több kisebb hófehér...

Itt arról beszéltünk, hogy egy ragyogó kék ég és napsütés esetén még hatásosabb lenne az összkép...

Egyébként látszik, hogy nem olyan régen újították fel...

A következő képen a királysírok láthatók. Az egykori Lanna királyság királyaié, amelynek fővárosa Chiang Mai volt.

Ebben az országban, ahol az emberek többé-kevésbé európai stílusú ruhákban járnak, már csak megjelenésük miatt is érdekes fotótémát jelentettek számunkra a buddhista szerzetesek, akik narancsszínű lepelben járnak.

A szerzetes nem ritka látvány, különösen Chiang Maiban, és különösen a templomok környékén. A fiatal tanulóktól az idős mesterekig... De mégis a fiatal a gyakoribb. Thaiföldön minden fiú beáll egy rövid időre szerzetesnek kb. 20 éves korában, néhány hétre vagy hónapra. Ez afféle vallási elvárás. Sokan vannak olyanok is, akik a tanulmányaikat szerzetesként végzik el, aztán nem maradnak vallási pályán. A szerzetesek látják el a pap szerepét is, azaz ők segítenek az egyszerű hívők vallási életében is.

Az egyszerű ruházat is sugallja, hogy a szerzeteseknek igen egyszerű körülmények közt kell élniük. Csak néhány apró tárgy van a tulajdonukban. A fejüket kéthetente kopaszra borotválják (beleértve a szemöldöküket is). Szigorú cölibátus van, nőkkel nem érintkezhetnek, ezt úgy kell érteni, hogy a nők fizikai érintése is tilos. A szerzeteseket nagy tisztelet övezi. Ezt jelzi például az a szabály, hogy szerzetes közelében tartózkodva más emberek feje nem lehet magasabban, mint a szerzetesé. Tehát ha a földön ül, akkor elvileg a földön csúszva-mászva kell közlekedni.

A szerzetesek adományokból élnek, amelyet meghatározott rend szerint visznek nekik a hívők. Azt hiszem, nem kell félniük a nélkülözéstől, mert a thai emberek igen lelkiismeretsen adakoznak egyházuk számára. Az egyszerűség kedvéért a megfelelő üzletekben lehet kapni előre elkészített adomány-csomagokat, amelyekben gondosan válogatva vannak a praktikus adományok: rizs, tea, tisztálkodó- és takarítószerek stb. Az apró csomagtól a jókora vödörig.

Nos, nekünk, egyszerű farang turistáknak az élénk narancsszínű öltözék mellett "a szerzetes is ember" mondanivalójú képek jelentettek hálás fotótémát. A Wat Suan Doknál járva fiatal szerzetesek csoportjára lettünk figyelmesek, akik a templom melletti terület füvének lenyírásával foglalkoztak. Egyikük fűnyírógéppel, a többiek seprűvel próbálták a levágott szálakat összegyűjteni. Később egy másik fűnyíró is előkerült, de azzal csak baj volt, folyton leállt. Amíg ők a géppel bíbelődtek, a többiek a seprűvel addig jól elvoltak, kicsit beszélgettek, nevetgéltek...

Tipikus templomlépcső: levetett cipők, kutyák (mindig vannak a templomok körül), esetleg egy valahová siető szerzetes...

Még néhány szerzeteses kép...

Ők még egész fiatalok

E kép története: egy külvárosi templomnál jártunk, ahol Chiang Mai nemzetközi meditációs központja is működik. A templom körül folyamatosan szanszkrit szent szöveget fejhangon kántáló férfiak hangja hallatszott. Elindultunk a hang irányába. Egy egyszerű templomépületből jött hang. Odalopództunk az ablakhoz... odabent a padlón szerzetesek ültek, végig az egész helyiségben. Amikor a fenti kép készült, már néma csendben, mozdulatlanul ültek... Remélem nem zavartuk meg őket elmélyülésükben.

Taxik

2006-08-14T02:42:00.000+02:00

Elég sokszor utaztunk taxival. Különösen Chiang Maiban, ahol nem túl erős a tömegközlekedés. Taxit viszont igen sokat látni, rendszeresen ránk is dudáltak, látván hogy külföldi turisták ballagnak az út szélén. Mi pedig naponta vagy százszor intettünk, hogy köszönjük, nem. Egyébként igazán nem drága mulatság, volt amikor egész napos kirándulgatásra béreltünk ki egy taxit, ez talán 800 baht (4800 Ft) körül alakult. Ilyenkor persze jó előre meg kellett alkudni az árban. A taxissal való megegyezésre egyébként ladyboyt, a recepcióst kértük fel.

Egy tipikus Chiang Mai-i taxi így néz ki:

Egy általában japán gyártmányú pick-up kisteherautót alakítanak át úgy, hogy lefedik a hátulját, és belül két oldalra padokat szerelnek hosszában. Végül lefestik pirosra (más városokban más szín is előfordul.)

Hátulról ilyen, ajtaja nincs. Hát igen, nem biztos hogy nálunk az EU-szabványoknak megfelelne...

Többnyire iránytaxi jelleggel közlekedik, azaz újabb utasokat is felvesz, ha azok megfelelő irányba mennek. Így többnyire személyenként állapítják meg az árakat, városon belül nem túl nagy távolságra tipikusan 20 B/fő (120 Ft), de 40-ért már a központtól 15 km-re lévő Doi Suthepre is felvisznek.

Így ha sokan mennek egy irányba, akkor akár 20-an is bezsúfolódnak, és így utaznak a hátsó lépcsőn. Sok jó thai kis helyen is elfér.

A másik tipikus helyi személyszállító eszköz a tuk-tuk (ez valószínűleg hangutánzó szó), azaz háromkerekű motoros tricikli. Elöl csak a vezető fér el, hátul két utas kényelmesen. Ilyennel nem mentünk, általában nem olcsóbb mint a taxi, meg nem is gyorsabb.

Mentünk viszont motoros riksával, amelynek elöl van két kereke, és hátul egy, 12 km-es utat Sukhothaiban, érdekes élmény, volt rajta huzat rendesen. Esőben különösen izgalmas lehet, bár láttunk rajta leereszthető esővédő műanyag ponyvát, de azon meg szerintem nem nagyon lát át a vezető.

Láttunk hagyományos biciklis riksát is, ezt csak Chiang Maiban, és ott sem nagy számban. Ezt nem szívesen próbáltuk volna ki, az olyan kellemetlen lett volna, ha szegény ember ott liheg két nehéz faranggal terhelt járművét hajtva, és mindezt egy pár bahtért... (Ja, azt hiszem ez a szó még nem szerepelt itt: farang = fehér ember thai gúnyneve.)

A fővárosban már jobbára igazi taxik vannak, szép, kényelmes és légkondicionált személyautók (szintén japán gyártmányok), a taxitársaság színeire festve, tetejükön a TAXI METER felirat hirdeti, hogy ezek már taxiórával vannak ellátva. Szerencsére el voltunk látva a jó tanáccsal: mindig ragaszkodjunk a taxióra használatához, és akkor nem járunk rosszul. Az itteni sofőrök is szeretnek ugyanis alkudozni, az úticél közlése után mondanak egy árat, amiről biztosra lehet venni, hogy több, mint amennyi a taxiórával kijönne. A Khao San Road környékén talákoztunk jópár igazi hiénával is, akik nem is vállalták a fuvart, amikor mondtuk, hogy mi taxiórával szeretnénk.

Templomok

2006-08-10T00:20:00.000+02:00

A buddhista templomok... Talán a legfőbb látványosságok Chiang Maiban, és nem is keveset lehet látni belőlük. Gazdagon díszített épületek, sok finom díszítéssel, aranyozással, élénk, de azért harmonizáló színekkel.

Ez itt mindjárt a Wat Chiang Man, a város legrégibb temploma.

A templom valójában egy épületegyüttes egy szépen gondozott kertben. Ez itt a főépület (viharn).

A templom elmaradhatatlan része a sztúpa (Thaiföldön chedi), ez a magasba törő harang alakú épület, amely általában tömör. Rendeltetése, hogy Buddha vagy egy nevezetes egykor élt szerzetes testének piciny darabját tartalmazza. Ez itt épp elefántos díszítésű.

Melléképület... Vannak melléktemplomok is, és vannak a szerzetesek lakhelyéül vagy meditációjára szolgáló épületek is.

Még mindig a Wat Chiang Manban járunk... Belülről. Ott ahol a mi templomunkban az oltár áll, Buddha-szobrot találunk. Általában nem is egyet.

A buddhista templomok bensőséges hangulatú helyek. Cipő nélkül szabad belépni, belül általában szőnyeg van. A thaiok (fiatalok, öregek) szorgalmasan gyakorolják vallásukat. Letérdelnek vagy leülnek a szőnyegre, földig hajolnak a Buddha felé, füstölőt gyújtanak, esetleg néhány percig meditálnak. Istentiszteletek alkalmával a szerzetesek vezényletével szanszkrit nyelvű szent szövegeket mondanak, azaz énekelnek, vagyis inkább kántálnak. És ilyenkor mi is ott ültünk a szőnyegen, fényképezgettünk, kicsit átadtuk magunkat hangulatnak...

A másik templomépület belső tere

Az egyik sarokban, a bejárattól jobbra egy kis szerzetes-élettér (pszt! alszik!).
Narancsszínű lepellel letakarva a tévé (azért ilyet nem sok templomban láttunk). Betti szerint azon nézték éjszakánként a foci-vb közevtítéseket. (Thaiföldön igen népszerű a futball, és ez alól a szerzetesek sem kivételek.)

A másik sarokban egy hindu istenség képe és egy hűtőszekrény...

Ez itt már a város másik temploma, a Wat Chedi Luang, azon belül a Bhuridatto Viharn.

A templomok bejáratát jobbról-balról mindig két naga (sárkány) őrzi, törzsük (farkuk?) végigfut a lépcső korlátján.

Nagabőr

A Wat Chedi Luang nevezetessége maga az óriási chedi, amely piramisként magasodik a város középpontjában. Kb. 60 méter magas, de volt több is, mígnem a XVI. században ledőlt a teteje egy földrengés alkalmával.

És a harangok, vagy inkább kolompok. Ezeket bárki megkongathatja. A harangok és a kisebb csengettyűk hangja hozzá tartozik egy buddhista templom hangulatához.

Ugyanott, este

Belülről... Az ott az üvegkalitkában nem egy igazi szerzetes bácsi...

...hanem csak a viaszmásolata. Félelmetesen élethű.

Első napjaink Chiang Maiban

2006-08-09T20:55:00.000+02:00

Chiang Mai Thaiföld második legnagyobb városa, az északi vidék központja, Betti választott otthona. Ha mindent beleszámítunk, 700 ezer lakosa lehet. Egykor Thaiföldtől külön álló ország fővárosa volt.

Úgy emlékszem, az első órákban, az első napokban le voltunk nyűgözve attól, hogy egy teljesen más világba, más kultúrába csöppentünk. Mondhatni, alig bírtunk magunkkal a kíváncsiságtól. Amikor az ember minden házra, kőre, fára, motorosra és emberre rácsodálkozik, mert minden olyan más, mint otthon. Az elején volt olyan gondolatom, hogy csak úgy álljunk ki az első utcasarokra, és fényképezzünk, mert ez olyan érdekes.

Az első este azonnal bementünk nézelődni a legközelebbi templomba - amely történetesen a Wat Chiang Man, a város legrégibb temploma -, aztán a Ping folyó partján egy hangulatos, lampionos étteremben vacsoráztunk, aztán éjszaka sokáig beszélgettünk. Aztán második éjszaka még tovább, ha jól emlékszem... Volt mit kérdeznünk Bettitől, aztán volt megbeszélnivaló, vitatkoznivaló is.

Chiang Mai egyébként nem túl látványos város, első ránézésre. Egy-két emeletes kockaházak, alul kis üzeletekkel vagy műhelyekkel, a mellékutcákban kertekkel körülvett hagyományos faházak. A járdákon az ember azt figyeli, hogy billegnek-e lábunk alatt a beton csatornafedők, a magasban hihetetlenül vaskos és kusza vezetékkötegek lógnak. A szépség egy kicsit el van dugva. A templomok sem mutatják homlokzatukat az utcára, kerítés mögött vannak. Most egyébként a belvárosról beszélek, ahol mi is laktunk, amely a jellegzetes négyzet alakú várárok-csatornán belül van. A csatorna egyébként afféle Nagykörútként veszi körül a várost, partján széles utakkal, néhány tágas térrel, és a városfal maradványaival. Vannak aztán lakóparkos, kertvárosos, plázás, bevásárlóközpontos helyek is a külvárosban, de azt mi csak futólag láttuk. Vagy éppen turistás-szállodás-éttermes-üzeletes-piacos rész, keletre, a folyó és az éjszakai piac környékén.

Chiang Mai belvárosában kétféle "kulturális létesítmény" van, amelybe igen gyakran botlik az ember: iskolák és templomok. Lesz még szó mindkettőről...

Az biztos, hogy ilyen díszes utcanévtáblák nem voltak máshol,
mindegyik tetjén azzal a kis 3D templomocskával.
Ez itt a Moon Muang út 7. mellékutcája, ahol mi is laktunk.
Egyúttal lehet tanulmányozni a thai betűket...

Az utcák képét meghatározzák a motorosok. Ernyővel, álarccal, csomaggal, kutyával, gyerekkel, még több gyerekkel...

A belvárost körülvevő csatorna

Hagyományos faház egy kertvárosi jellegű utcában

Családi üzlet. Van itt minden, ruhák, taxi, thai masszázs és mosolyok...

Varrógép szaküzlet

(A képekre kattintva megjelennek nagyobb méretben!)

Vége, de mégsem

2006-07-26T10:16:00.000+02:00

Az útnak vége.

Nem üzenek többet Thaiföldről.

De az útibeszámolónak nincs vége!

Úgy döntöttem - tekintettel a pozitív visszajelzésekre is -, szépen apránként megmutatom itt a képeket, mesélek ezt-azt, hiszen az eddigiek csak kiragadott töredékek voltak. Azt hiszem, most jön csak a java.

Tehát folyt. köv.

Hazafelé

2006-07-26T09:51:00.000+02:00

Hazajöttünk. Hétfőn este repülőre szálltunk Phuketen, és 27 óra múlva megérkeztünk Budapestre. Megint hármat repültünk, Phuket-Bangkok-Kairó-Budapest útvonalon, de most kicsit több volt a várakozás, Kairóban például 8 óra. A hazaút kicsit nyűgösebb dolog, olyan "érjünk már haza" hangulat, de azért egész jól telt.

A Phuket-Bangkok járaton az előttünk ülő két csinos thai nőt meg a rosszcsont kisfiút figyeltük,
a bangkoki várakozás alatt a telefonfülke jelentett komoly kihívást, hogy utolsó apróimat eltelefonáljam Bettivel,
a Bangkok-Kairón aludni próbáltunk, de nem ment, és filmet néztem,
a kairói tranzitváróban a felszálló repülőket lehetett megfigyelni, meg az ott megforduló nekünk furcsa embereket,
a Kairó-Budapesten pedig az alattunk elsuhanó görög szigeteket, a habos gomoly- és zivatarfelhőket láttuk, végül a magyar folyókat, városokat próbáltuk azonosítani.

Magyarok

2006-07-22T08:31:00.000+02:00

Azt szoktam mondani, hogy magyarokkal a vilag bamely tajan lehet talalkozni. Itt es most azonban kifejezetten keves magyar van. Magyar szot ket alkalommal hallottunk a bangkoki kiralyi palota kornyeken.

Voltak azonban Magyarorszaggal kapcsolatos meglepo felfedezesek:

Chiang Mai vasarnapi piacan fabol keszul Lanchid-modellt arulnak. Megneztem kozelebbrol, Lanchid egyertelmuen. Lehet hogy magyar gyartmanyu jatek.
Szinten Chiang Maiban, kozel a szallasunkhoz van egy hatalmas iskola. Ott elsetelva tobbszor lehetett hallani egy szignalt, talan a hangosbemondo szignalja, vagy iskolai csengo helyett hasznaljak. A szignal megegyezik a miskolci avasi reformatus templom harangjatekaval! (Amelyet eleg sokszor hallottam eletmben.) Talan az lehet a dolog nyitja, hogy ugyanarrol a helyrol vette at mindketto.
Talan a legmeglepobb az alabbi talalkozas volt...

Patong egyik mellekutcajaban setalva az egyik uzlet elott acsorgo thai fiu megszolitott: "Hogy ityeg a fityeg? Jol?" En azt hittem, nem jol hallom, biztos valami mast mondott. M. viszont nevetve valaszolt neki, hogy jol, es arra a meggyozodesre jutott, hogy ez egy torok vagy arab lesz, mert Isztambul es Kairo bazarjaiban szolitgatjak le igy a magyarokat. De itt sokkal kevesebb magyar jar...

Visszamentunk, megkerdeztuk, honnan tudja ezt. Azt mondta, Peter baratjatol tanulta (angolul beszeltunk). "Ki az a Peter?" - "Peter, magyar etterem" - mutatott az utca vege fele. Valoban, addig eszre sem vettuk, egy "Hungarian Csardat" hirdetett ott egy piros-feher-zold tabla.

"Sok magyar jar erre?" - "Nem." - "Es mibol vetted eszre, hogy magyarok vagyunk?" - "Az arcotokrol." - Ezen aztan meg jobban ledobbentunk. Valoban, nem hallhatta a beszedunket, mert akkor epp nem beszeltunk egymassal. Van ilyen, hogy arcrol fel lehet ismerni, hogy valaki magyar? Es erre epp egy thai kepes, aki nem is lat tul sok magyart? Hm. Miutan kicsodalkoztuk magunkat, elbucsuztunk, magyarul.

Phuket

2006-07-22T08:14:00.000+02:00

Phuket szigeterol jelentkezem. Tengerpart. Sokat kombinaltunk - meg amikor tervezgettuk az utat, aztan ut kozben is -, hogy melyik szigetet, tengerpartot kellene meglatogatni. Vegul az egyik legismertebb sziget frekventalt partszakaszan kotottunk ki, Patong Beach-en. Ez Phuket Siofokja. Gondolkoztunk idillikusan felreeso, beepitetlen partokon is, de annak is lett volna sok hatranya. Egyebkent nincs nagy tomeg, ez itt nem foszezon. A part kifejezetten szep, finom homokkal, palmafak satobbi. Ha sikerulne latnunk egy felhomentes naplementet, igazan giccses kepeket tudnank kesziteni. :-)

Az ido jo, eso nem esett, amiota lejottunk ide delre. Ilyen sokat meg sutott a nap sem, miota Thaifoldon vagyunk. A tengernek viszont vannak jo nagy hullamai. A hozzank kozel eso partszakaszokon furodni tilos tablak es ugyanezt jelento piros zaszlok vannak kirakva. (Azert szoktunk furodni. Es nem csak mi.) Patong kozepso reszen viszont latszolag teljesen ugyanolyan a part, es ott szabad furdeni.

Ez a hely is affele kiindulo bazis, kirandulgatunk. Ez azt jelenti, hogy kiscsoportos fel- vagy egynapos utakra fizetunk be, es akkor egy mikrobusszal elvisznek a jo helyekre. Egyszer korbejartuk Phuket szigetenek nehany latnivalojat, tegnap pedig Phang Nga obolbe latogattunk. Ez utobbi az egyik legjobb napunk volt, sok hajokazassal. Lattunk erdekes formaju sziklakat, meg a hires James Bond sziklat is (1974-ben egy Bond-filmet forgattak itt) vizi barlangokat, colopokre epult halaszfalut. Holnap a Phi Phi szigetekre megyunk.

Holnaputan pedig a repuloterre es haza. Varom is meg nem is.

Szallasok

2006-07-18T13:18:00.000+02:00

Mindjart itthagyjuk Bangkokot, most van par percem. 14 orat fogunk buszozni del fele!

A guesthouse-ban kicsekkoltunk (leadtuk a szobat). Na, ezt nem fogjuk visszasirni, igen vacak szallasunk volt itt. Egy ablaktalan kis szobacska (na jo van ablak, de sotet szellozoaknara nez), enyhen koszos falakkal, budosseg, levegotlenseg. Kicsit ragados takaro. Ventillator szerencsere volt (az itt minden szobahoz jar). Furdoszobasat kertunk, onnan jott a csatornaszag es a vizpara, ami nem tudott kiszellozni.

Az elozo ket szallasunk Chiang Maiban es Sukhothaiban sokkal kellemesebb volt. Kicsit jobb berendezes (nem hatizsakbol kellett elni), legkondicionalo, tv, az elso helyunkon meg huto is. Es kedves szemelyzet. Persze azok kicsit dragabbak volta, itt a fovarosaban dragabbak a szallasok... Sukhothaiban meg egy kis gyik (gekko?) szinesitette a kepet. A szobaba belepven lattuk, hogy epp az en parnamon pihent, aztan gyorsan elhuzott, de ezen vegkepp nem idegesitettuk magunkat.

Bangkok

2006-07-17T17:53:00.000+02:00

Immar Bangkokban vagyunk, mar ket napot eltoltottunk itt. Chiang Mai utan Sukhothaiba utaztunk, ahol a XIV. szazadi thai fovaros romjait lattuk (a vilagorokseg resze, tetszett, de most nem reszletezem), onnan jottunk a fovarosba.

Hat... A nyugodt videki varosok utan bizony tatottuk a szankat. (Bangkok 6 millios varos, de attol fugg mit szamolunk bele, 10M-t is mondanak.) A bevezeto ut ketszintes autopalya, szintenkent sok (6-8) savon aramlanak az autok. Ilyen uton jottunk befele a tavolsagi busszal, a varos szeletol a kozepeig talan 30-40 km-t. Itt a varosaban nehany igen szeles es forgalmas uton kivul mas nem emlekeztet a megapoliszra, olyan forgalom es nyuzsges van, akarcsak Budapesten.

A varos sok arcat lattuk mar. A Khao San Road kornyeket, ahol nyuzsognek a feher turistak (errefele van a szallasunk), hangos zene, fenyreklamok, uzletek, tiszta Europa. Nehany gyonyoru, nagy es hivalkodoan gazdag latvanyossagot (kiralyi palota, smaragd Buddha temploma, Wat Pho) szinten sok turistaval. A folyot, ahol sargasbarna vizen hullamokat vet a sok hajo (kompok, kirandulohajok, de vannak nagy uszalyok is). A folyo partjan colopokre epult deszkahazakbol allo szegeny es koszos negyedet. Szepen rendben tartott nagyon szeles foutat, mar-mar polgari hangulatut, sok emberrel, amint sarga ingben sietnek haza munkabol. Innen egy sarokra ismet csak szegenynegyedet utcan alvo emberekkel, sok felhalomozott lommal, szemettel. Buddhaszobrokat es mas kegytargyakat arulo boltokkal teli utcat. Az ultramodern Bangkokot felhokarcolokkal es plazakkal, modern szallodakkal csak messzirol, talan holnap oda is eljutunk.

Azt meg el kell mondani, hogy a felnunk nem kellett a szegenynegyedekben sem. A thaiok igen bekes nepek.

Eleg gyakran megszolitanak, de azt szinte mindig bekes cellal teszik (eddig egy volt, aki at akart verni minket, de atlattunk a szitan.) Az valami otthonrol hozott reflex lehet, hogy ha megszolitanak, azt hiszem hogy biztos keregetni akarnak, vagy eladni valamit, es menekulni akarok. De itt igen gyakran csak egyszeruen megkerdezik, hogy honnan jottunk, hova tartunk, es hogy tetszik amit latunk. Jo, hat akadnak keregetok es folyton leszolitgatnak a taxisok is, de nem tolakodoan teszik, egy szobol vagy intesbol megertik, hogy tovabb kell allniuk. Tehat nincs az az eroszakossag, amit peldaul az arabokrol lehet hallani.

Bangkok tetszik, erdekes varos. Megint azt tudom mondani, hogy egy mas vilagba csoppentunk.

Egyebkent azt gondoltuk, tobb turista lesz Bangkokban. A szallasunk emlitett kornyeke tele europaiakkal meg amerikaiakkal, de hol vannak nap kozben? A kiralyi palotaban sok a turista, de az csak egy hely.

Holnap meg Bangokot nezunk, aztan tovabb megyunk delre, Phuket szigetere, a tengerhez (az eredeti programhoz kepest rugalmas valtozasok). Ide irni nincs sok idom, pl. tegnap este is interneteztem, de akkor az utunk tovabbi reszet probaltuk szervezni Betti segitsegevel.

Helyszini tudósitónk jelenti

2006-07-11T19:13:00.000+02:00

Mit is szokott üzenni az ember a nyaralásáról? Jól vagyunk, nincs semmi probléma, jó a szállásunk, jó idő van, kicsit már barnultam... Meg ilyenek.

Betti szerint szerencsénk van az időjárással. Az elmúlt két napban szinte nem is esett, bár többnyire borús-felhős idő van, néha a nap is kisüt. Dél körül majdnem teljesen merőlegesen esnek ránk a napsugarak, ilyen helyen sem jártam még... Azonban nincs az a nagyon durva meleg, persze fülledt, de nem olyan nagyon, és késő délután meg este kifejezetten kellemes idő van.

Már egy hete vagyunk úton, eddig Chiang Mai környékét jártuk be, holnapután állunk tovább innen. Azt hiszem, olyan dolgokat látunk, amit az otthoniak közül igen-igen kevesen. Betti a "telepitett idegenvezetőnk" nagyon felkészült! Doi Ithanon, Doi Suthep... ezek kis környékbeli kirándulások, de ezeket most nem részletezem, mert félek hogy egész éjjel ezt irnám.

Sok fényképet csinálunk, ma telt be mindkét 512 MB-os kártyám, kiirattam CD-re. Ez talán 400-500 képet jelenthet... M. viszont teljesen megszállott fotós, ő már ezrekben számolhatja a képeit. Komolyan.

Vannak érdekes dolgok... például a vizesésnél ruhában fürdő emberek. A férfiak még csak-csak nekivetkőznek, de a nőknek nadrágban és pólóban illik. Meg aztán attól is félnek, hogy lebarnitja őket a nap, mert itt a fehér bőrszin a menő.

Finomakat eszünk, rizses kajákat, olyan otthoni kinai jellegű, de finomabb, tésztákat, halat, rákot. A mai vacsoránk tulajdonképpen magyar volt: rántott csirkemell rizzsel meg uborkával, csirkehúsleves, mind hasonló az otthonira, de mégis kicsit más. Ja és a zebrán fogyasztottuk el. Ez egyik kedvenc helyünk, a zebra. Forgalmas többsávos út mellett sorakoznak kis kajálda pavilonok, és az asztalokat úgy rakják ki, hogy elfoglal egy forgalmi sávot (plusz még egyet a parkoló motorok, autók, és még igy is marad sáv a forgalomnak), és az egyiknél az asztal épp a zebrára esik. (Van fénykép is.) Még az is furcsa volt elsőre, hogy a leveshez a kanálka mellé pálcikákat adnak. De ez teljesen logikus, ha jó tartalmas a leves. (Tulajdonképpen otthon is igy kellene enni a jó sok tésztával megrakott erőlevest a Tüköryben, és nem kanállal szerencsétlenkedni.)

Még lehetne ilyeneket mesélni, de mára ennyit... Holnap is komoly kirándulás vár ránk.

A repülés

2006-07-07T18:09:00.000+02:00

Budapest - Kairó - Bangkok - Chiang Mai: széditően nagy távolság (talán 8000 km lehet), messzibb, mint ahová bármelyikünk eddig eljutott. Két átszállás, három repülés.

Miért Kairó felé? Az EgyptAir jegyeit vettük meg, mert az olcsó, és nem mondanak róla annyi rosszat, mint például az ukrán légitársaságról.

Az volt az izgalom tárgya, hogy elérjük-e a csatlakozást Kairóban, ugyanis a járatunk menetrendmódositás miatt 70 perccel később indult, mint a tervezett, ezért csk 35 percünk maradt az átszállásra.

Kedden 18:10-kor indultunk útnak Budapest Ferihegyről. A Boing 737-esen az ablak mellett ültünk, a sötétben figyeltük a Földközi-tengerben felbukkanó szigeteket, aztán Kairó és a környező városok fényeit.

Szerencsére időben érkeztünk Kairóba. Hatalmas repülőtér van ott, rengeteg emberrel, marcona gépfegyveres őrökkel, rádiótelefonnal izgatottan szaladgáló alkalmazottakkal. Az esti időpont ellenére forróság fogadott. Felszálltunk a kisbuszra, az elvitt a fogadó épületig, ahol egy hivatalos kinézetű ember "tranzit, tranzit!" szavakkal terelte az emberek egy részét egy másik busz felé. Ez nekünk szól, felszállunk. Hamarosan el is indult ez a busz, és ahogy összenéztünk, akkor jutott eszünkbe, talán az a busz akármi is lehet, például... nem tudom, és akkor most elvisz minket az ismeretlenbe. Aztán mégis jó helyre kerültünk, újabb épület, beálltunk egy sorba, ami csak állt és araszolgatott, az idő meg haladt...

Akkor az történt, amiben titkon reménykedtünk: megjelent egy ideges repülőtéri alkalmazott, és nagy hangon kiabálni kezdett: "Bangkok, Addis Abeba!" Páran kiálltunk a sorból, "Follow me" mondta ő, és végigviharzottunk néhány ajtón és folyosón, talán még egy röntgenkapun is simán átjöttünk, nem törődve a csipogással... megkaptuk a beszállókártyákat. Néhány perc múlva egy gyönyörű, hatalmas Boeing 777-esen voltunk. Miután kicsit ámuldoztunk az előzőnél jóval nagyobb és kényelmesebb gépünkün, egy órát vártunk, mert elromlott a repülőgépet hátrafelé tologató gép...

Ezen a járaton összesen négyen voltunk magyarok, és ezen kivül európai embert nem is láttunk, csak afrikaiak és ázsiaiak igen heterogén keverékét. A monitoron a gépen elöl elhelyzett kamera képét lehetett látni, vagy éppen pillanatnyi helyzetünket a térképen a GPS alapján. Viszont kaptunk egy majdnem ugyanolyan vacsorát, mint a Budapestről induló járaton. Ennél egy kicsit abszurdabb a hajnali fél 4-kor kiosztott apró zacskónyi sósmogyoró volt, mivel nem sokkal előtte sikerült elaludnom, és akkor az összes lámpát felkapcsolták, mindezt egy kevéske mogyoró miatt.

Bangkokban bőven volt időnk az átszállásra. Thaiföldön elég olcsó és sűrű belföldi légiközlekedés van. Mi a madaras-csőrös-szines gépfestéséről felismerhető Nok Air-rel utaztunk 700 km-re fekvő Chiang Maiba (Boeing 737).

A távoli országról az első benyomások már itt megvoltak. Például a repülőtér hűtött épületéből kilépve megcsapó lekvárszerű párás forróság. De ami ennél sokkal feltűnőbb volt: az emberek kedvessége. A pénzváltós hölgy, a repülőtéri utasfelvétel, de még a szigorúnak tűnő útlevélvizsgálók is... nem tolakodó modorosságra kell itt gondolni, csak épp mindig volt egy kedves bátoritó mosoly. És itt tényleg úgy köszönnek az emberek, hogy elöl összeteszik a két kezüket (mintha imádkoznának), és kicsit meghajtják a fejüket. A Nok Air járatán meg teljesen el voltunk bűvölve a csinos és kedves utaskisérő lányoktól (bezzeg az EgyptAirnél többnyire nagydarab marcona férfiak voltak az utaskisérők).

Aztán valamikor helyi idő szerint délután 5-6 között az a pillanat is eljött, hogy megérkeztünk Chiang Maiba, ahol Betti várt minket. Már messziről megismertük egymást, a kis táblára sem igazán volt szükség, amire felirta nevünket...

Na, ilyen részletesen nem lesz időm mindent leirni, majd meglátjuk mit tudok elmesélni. Remélem néhány képet is közzé tudok majd tenni.

Itt vagyunk!

2006-07-07T17:57:00.000+02:00

Itt vagyunk Thaiföldön, Chiang Maiban. A vendégház földszintjén vannak gépek, ahonnan lehet internetezni, innen irok. Hanyadik napunk is ez itt, harmadik? (Egy kicsit meg vagyok zavarodva a hosszú utazástól és az időeltolódástól. Bár igazából nem volt gondunk az átállással.) Szóval harmadik nap, eddig minden nap lenyűgöző dolgok történtek, és egy biztos, hogy valami teljesen más világba csöppentünk.

Eddig az történt, hogy alaposan szétnéztünk Chiang Mai városában, amely elsősorban szép templomjairól hires, aztán meglátogattuk a Betti iskoláját (ahol dolgozik), voltunk egy elefántiskolában és orchideafarmon.

Ja és láthattuk az eddig csak hirből ismert recepcióst, ladyboyt, aki transzvesztita! Ez valahogy visszatérő beszédtéma nálunk, mivel eddig egyetlen transzvesztita ismerősünk sem volt. Egyébként nem túl bájos (hogy úgy mondjam), férfiarc rúzsozva, plusz olyan nőieskedő mozgás.

Amióta megjöttünk, az eső minden nap esik, és egyre többet és erősebben, bár olyan nagyon még nem vészes. Esős évszak van. Állitólag az elmúlt három hétben szinte semmit nem esett, de most meghoztuk.

Talán most az elején tisztázzuk:

A szereplők

M. úr: Mániákus utazó, tanár, minden nyáron útnak indul valahova messzire. Két éve ismerem, persze egy utazáson találkoztunk először. És a tavasszal is volt szerencséje egy csomó szép helyen járni Európában. (Némi irigykedés!)

Betti: Közös ismerősünk, Thaiföldön élő és dolgozó magyar lány (tanitó, ill. óvónő), afféle útkereső. 8 hónapja van Thaiföldön, és ez már a többedik itteni tartózkodása. Nélküle nem is tudom mihez kezdenénk itt.

Én: Szintén szeretek utazni, és egyre inkább egzotikus tájak felé... Bár Európán kivül még nem jártam. Bevallom, hogy ez az utazás az én ötletem volt...

Útiterv

2006-07-03T22:50:00.000+02:00

Íme.

július 5.	Bangkok-Chiang Mai	Bangkokban rögtön átszállás a Chiang Mai járatra. Szállásunkat 13-ig fenntartjuk Chiang Maiban.
július 6.	Chiang Mai
július 7.	Chiang Mai - Doi Suthep
július 8.	Chiang Mai - Doi Ithanon
július 9.	Chiang Mai
július 10.	Chiang Mai
július 11.	Chiang Mai - ?	Két napos szervezett hegyitörzses túra
július 12.	Chiang Mai - ?	Két napos szervezett hegyitörzses túra
július 13.	Chiang Mai - Sukhothai	Délelőtt Chiang Maiban, délután utazás. 1 éj szállás.
július 14.	Sukhothai-Bangkok	Ott töltjük a napot, majd éjszakai vonat vagy busz Bangkokba(?)
július 15.	Bangkok	3 éj szállás
július 16.	Bangkok
július 17.	Bangkok
július 18.	Bangkok - Suratthani - Khao Sok	Repülő-busz, vagy éjszakai busz vagy vonat-busz. 2 éj szállás
július 19.	Khao Sok	Dzsungel.
július 20.	Khao Sok- Phuket	Busszal (150 km) 4 éj szállás
július 21.	Phuket	Tenger.
július 22.	Phuket - Phang Nga	Egy napos kiruccanás. Hajózás, szigetek.
július 23.	Phuket
július 24.	Phuket-Bangkok	Kora este repülővel Bangkokba, majd éjjel hazaindulás.

Remélem mindenki pontosan tudja, hol helyezkednek el a fenti földrajzi egységek. :-) Gyengébbek kedvéért annyit elmondok, hogy az elején felmegyünk északra, és onnan csorgunk le dél felé. Ez a terv lényege.

Azt tegyük még hozzá, hogy az efféle tervek azért vannak, hogy eltérjünk tőlük (ezt a munkahelyemen projekttervek kapcsán megtanultam).

Ami Thaiföld megközelítését illeti, EgyptAir-rel megyünk, kairói átszállással. Menetrend:
Budapest ind. júl. 4. 18:10
Kairó érk. 22:40
Kairó ind. 23:15
Bangkok érk. júl. 5. 11:55

Vissza:
Bangkok ind. júl. 25. 00:45
Kairó érk. 05:55
Kairó ind. 13:30
Budapest érk. 16:00

És máris itt utunk első izgalma: eredetileg 70 perccel korábban indultunk volna Bp.-ről, de menetrendváltozás történt (ezt ma tudtuk meg). Így Kairóban marad 35 percünk az átszállásra. Persze 35 perc alatt át lehet jutni egyik gépről a másikra, de késés esetén... Nos, ha nem jutunk el Bangkokba, hát majd szétnézünk Kairóban...

Kezdet

2006-07-03T21:17:00.000+02:00

Kezdjük el. Kitaláltam egy erőltetett szóvicces címet, megnézegettem, hogy működik a Blogspot...

Kedves Barátaim és Érdeklődők!

Az van, hogy holnap indulunk Thaiföldre.

Ez pedig itt legyen az élmények megökörítésének helye, beszámoló. Nem tudom még mennyire fog ez sikerülni, lesz-e rá elég idő, hogy összecsapott valami lesz-e, vagy tényleg sikerül valamit átadni... Mindenesetre M.-mel megbeszéltük, hogy időnként meglátogatunk egy internet cafét. És akkor lehet írni. És otthon olvasni.